Kelemen, Klementina
3 °C
7 °C

Egymásra vizeltek a brit katonák egy norvég bárban

2008.03.04. 16:44
8 hadgyakorlatozó britet rendeltek haza Norvégiából, miután egy bárban úgy lerészegedtek, hogy meztelenkedni kezdtek. A helyi rendőr elmondta, lassan hozzászoknak az ittas britekhez.

Nyolc, hadgyakorlaton Norvégiában tartózkodó katonát visszavezényeltek Nagy-Britanniába, miután több alkalommal is levetkőztek és egymásra vizeltek egy bárban, jelentette be kedden a brit védelmi minisztérium.

"Komolyan vesszük az ügyet" - közölte a tárca egyik szóvivője újságíróknak, aki elmondta, hogy az 59. királyi mérnökezred nyolc katonáját a norvég rendőrség előállította, majd bírság fizetése mellett elengedte.

Egy helyszínen készült fotó

Az incidensek után az egységük fegyelmi eljárást fontolgat.

"Ittasak voltak, és gond volt velük az észak-norvégiai harstadi Sfinx bárban, de már hozzászoktunk ahhoz, hogy hasonló brit katonákkal van dolgunk" - mondta el Daily Mailnek a helyi rendőrség szóvivője, akit a londoni lap kedden idézett.