Felmentették Molnár Csabát

2007.04.24. 12:58
Jogerőre emelkedett a K&H ügy egykori főnyomozóját minden vádpont alól felmentő ítélet kedden a Fővárosi Ítélőtáblán. A bíróság szerint 1700 forintnyi ajándék nem vesztegetési kísérlet. Molnár egyik szeme sír, a másik nevet.

Jogerősen felmentette a Fővárosi Ítélőtábla kedden a K&H ügy egykori főnyomozóját, Molnár Csabát a vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés és hivatali visszaélés, két társát pedig a hivatali vesztegetés vádja alól.

Az ügyészség korábban azzal vádolta az egykori rendőrtisztet, hogy 2003-ban az Országos Rendőr-főkapitányság pénzmosás elleni osztályának vezetőjeként a legutolsó szakértői jelentés szerint együttesen is csak 1700 forintos ajándékokért - egy fa tolltartóért, süteményért és egy bizsuért - cserébe jogtalan előnyhöz juttatott pénzváltókat és államtitkokat, pénzmosás gyanús esetekre vonatkozó bejelentések adatait szolgáltatta ki nekik.


A Fővárosi Ítélőtábla keddi jogerős ítéletével helyben hagyta a Nógrád megyei bíróság tavaly júliusban született elsőfokú, a vádlottakat felmentő ítéletét.

Molnár: Másfél évtizedes karrierem ment kárba

"Természetesen egyfelől örülök a felmentésnek, bár biztos voltam benne, hogy így dönt majd a bíróság, másfelől nagyon szomorú vagyok, hiszen ez a 3,5 év tönkre tette 15 éves rendőri karrierem" - nyilatkozta az Indexnek Molnár Csaba, aki már egy éve a "a civil életben hasznosítja" tapasztalatait, de ennél többet nem árult el munkájáról.

Molnár szerint a kérdés csak az, ha az eljárás alatt sem bizonyíték nem került elő, sem bűncslekmény nem igazolódott be, miért indult el egyáltalán az eljárás.

Az eljárást annak idején a a Fővárosi Ügyészségi nyomozó hivatala kezdeményezte. Sódor István akkori fővárosi főügyész azonban az Index kérdésére - a bírói indoklást nem ismerve - nem akarta kommentálni a felmentéssel zárult ügyet.

A hivatali visszaélés vádját is megalapozatlannak találták

Az ügyben a védelem azon túl, hogy az ajándékok értéke miatt azokat alkalmatlannak mondta a vesztegetésre, azt emelte ki: az alezredesnek hivatalból kellett kapcsolatot tartania az arab származású pénzváltókkal, akik informátorként is segítették a munkáját, az ő szokásaik szerint pedig sértő lett volna az ajándékok visszautasítása.

A három éve tartó eljárásban ez az egy vádpont maradt: az ügyészség korábban államtitoksértéssel és hivatali visszaéléssel is megvádolta Molnár Csabát, az eddigi ítéletekben azonban a bíróság mindvégig megalapozatlannak találta ezeket a vádpontokat.