Van, akinek nincs hová hazamenni

2006.04.29. 10:20
A Körös több mint 30 centit apadt, de a legtöbb kitelepített család még nem mehet haza, van akinek nincs is már hová. Szelevényen négy gátcsúszást állítottak meg, Csépán viszont nincsenek homokzsákok, itt vízzel védekeznek. A polgármester pedig nem az árvíztől fél, hanem a szartól. Egy délután a Köröszugban.

Kunszentmártonba már eljutni sem könnyű, teljesen és félig lezárt utak váltják egymást. Martfűnél hosszában, az út közepére építették az ideiglenes töltést- itt fért el. A Tisza így is átcsordogál az úttesten.


Kitelepített kismama - klikk!

Kunszentmártonban a polgármesteri hivatal udvarán tárolják az adományokat, legtöbbje a Vöröskereszttől érkezett. Több száz köbméter tészta, konzerv, porleves, ásványvíz, kenyér katonai sátrakban. A szervezet napi kétezer kitelepített embert és munkást etet.

Az általuk védett 30 kilométeres gátszakaszon 3 helyen kritikus a helyzet, a volt piacon kialakított depóból folyamatosan viszik a vízhez a zsákokat. Itt nem esett, az Adukövizig bajai műszaki irányítója, Brachinger Tamás szerint az elmúlt nap 10 centis apadása nem csak lélektanilag fontos, szárad a gát is.

Eddig öt házat nyilvánítottak életveszélyessé és újabb tízet vizsgálnak - ide már nem költöznek haza. A környező településekről több mint száz embert szállásoltak el a sportcsarnokba, már csak 55-en vannak, ki rokonokhoz ment, ki haza.

Mennyi jóság

A csépai Lólé Erzsébet három gyerekkel érkezett, a legkisebb egy hónapos. "Jól bírta, éjjel egyszer felkelt, de nagyon nyugodt" -már csomagoltak, estére otthon aludtak. A Vöröskereszttől minden hazainduló két 25 kilós zsákot kap tele élelmiszerrel, pelenkával, kinek mi kell.

Az egyik szolnoki kereskedelmi rádióban bemondatják, hogy mire van épp szükség és már kapják is- hol egy üzletlánc, hogy magánszemélyek hozzák amit tudnak. A szelevényi és a csépai szociális otthonból az óvodába költöztettek 65 idős, rokkant, fogyatékos embert, rájuk 24 órában szakápoló vigyáz. Azt mondják, családon belül sincs ennyi jóság, mint itt. "A Jóisten áldja meg, aki ilyen jó sorba juttatott minket". De azért mennének már.

Mészáros Imréné is jól érzi magát, csak ahogy mondja, felőrli a bizonytalanság- vagy van még háza, vagy nincs- "nem tudom mire megyünk haza, lehet arra, hogy nincs is hova". A férje a gáton, ő meg ücsörög és remél.

Kihalt Szelevény kóbor tyúkokkal


Bebugyolált ház - klikk!

Szelevényen rendőrök várnak. Név, hova, miért. A település teljesen kihalt, az 1200 emberből 900-at kitelepítettek, ki rokonoknál, ki Kunszenten van. A rendőrök az üres házak fosztogatását előzik meg- eddig sikerrel. Lehúzott redőnyök mindenütt, csak néhány kóbor tyúk emlékeztet arra, hogy egy hete ez még elő település volt.

A faluban találkozunk először a szép nevű lokalizációs töltéssel. Az embermagas, méternél szélesebb homokzsákfal a település szélén húzódik, ha át is töri a gátat a Körös, csak idáig jöhet. A házak 90 százalékát meg lehet vele védeni, mondják a vízügyesek. A több házat nejlonba bugyolálták, Pánczél Ferenc polgármester szerint ezek is védhetők 10 napig.

A tetőzés óta itt 35 centi az apadás, de még mindig több mint 700-an vannak a gátakon. Négy nagyobb gátcsúszáson vannak túl, ha napi 20 centit apadna, nyugodtabbak lesznek. Haza senki sem költözhet. A kondérban pörkölt, az apadás bizakodóvá tesz mindenkit.

Csépán vízzel védekeznek

Csépán elfogyott a gát. A száraz oldalból több helyen is lecsúszott egy méter, aztán még egy, meg még egy, míg a töltés tetejének szélessége a 6 méter helyett már csak 80 centi volt, ez tartotta a vizet. Ám itt a polgármester szerint egy árva homokzsákot sem töltöttek meg; vízzel és akácfával védekeznek.

Egy köbméteres műanyag tartályokat hoztak, lerakták a megcsúszott szakaszra és megtöltötték folyóvízzel - egy tonna támaszték.


Archív műholdkép Tiszazugról (Google Maps)

Az elmúlt napokban 8 helikopter és 14 lánctalpas kétéltű segítette a munkát, jelenleg 200 falubeli meg a katonák. A polgármester Fialka György itt megengedte a visszatelepülést, legtöbben már otthon aludtak.

"A szimulációk szerint egy gátszakadás esetén 20 óra múlva ér el minket a víz, addig meg bőven van időnk bepakolni az ágyakat a magasabban fekvő kultúrházba, és ide menekíteni a mélyebben lévő házak lakóit. 5 óra elég hozzá"- állítja Fialka. A lokalizációs gátat azonban - mint mondja - a legnagyobb hülyeség.

Ha szakad a gát, jó, megfogja a vizet, a szennyvíztelepek azonban a lokalizációs töltéseken túl a víz felé esnek. "4000 ember fürdőszobáján meg vécéjén keresztül fogja elárasztani a falut, de nem vízzel ám, hanem szarral" - mondja a polgármester.

2645 embert telepítettek ki
A Tisza teljes magyarországi szakaszán nagyon lassan apad, a folyó Szegednél még mindig a korábban mért legmagasabb érték felett van. Az elmúlt 24 órában újabb18 embernek kellett elhagynia az otthonát. A kitelepítettek száma 2 645-re emelkedett. Már 20. napja terheli igen magas víz a Közép- és az Alsó Tisza, valamint a Hármas Körös töltéseit, így egyre több a csurgás, a buzgár. Az ár- és belvízi védekezésben közel 3 000 műszaki irányító és fizikai dolgozó vesz részt.