Bíróság előtt a gyilkossággal vádolt német neonácik

2003.05.27. 12:59
Bíróság elé állították azt a három keletnémet neonácit, akik tavaly nyáron brutális kegyetlenséggel megöltek egy 17 éves fiút, mert szerintük "úgy nézet ki mint egy zsidó". A szkinhedek mindent bevallottak, de nem tanúsítottak megbánást, holott ismerték a helybeli áldozatot, akivel az ügyész szerint úgy végeztek, mint az Amerikai História X című filmben.
"Úgy nézett ki mint egy zsidó", indokolta tettét az a három neonáci fiatal, akik tavaly nyáron megöltek egy 17 éves fiút Németország keleti részén. Marcel, Marcos és Sebastian, mindhárman 17-24 év közöttiek hétfőn álltak bíróság elé, ahol beismerték a gyilkosságot, de semmiféle megbánást nem tanúsítottak. A bíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja őket - számol be a brit Independent berlini tudósítója.

Marinus Schöber megcsonkított holttestét egy lakossági bejelentés alapján Berlintől északra, egy Potzlow nevű faluban találta meg tavaly novemberben a rendőrség egy gabonasilóban, néhány hónappal gyilkosság után.

Provokációnak tekintették

Schöber tavaly júliusban fiatalokkal berúgott egy lakásban, ahol a három neonáci is tartózkodott. A három fiú kiszúrta magának Schöbert, akit göndör haja és bő nadrágja miatt zsidónak, nem-németnek tituláltak, személyét ellenük irányuló "provokációnak tekintettek." Ezután ütlegelni, rugdosni kezdték, és kényszerítették arra, hogy zsidónak vallja magát.

A lakásból egy másikba hurcolták, ahol folytatták Schöber verését, majd egy használaton kívül álló disznófarmra vitték. A kínzások innentől kezdve az Amerikai História X című amerikai film jeleneteire emlékeztették az ügyész, ugyanis a fiú fejét egy betonkockának támasztották és úgy rugdosták. (A filmben a neonáci Derek (Edward Norton) egy fekete férfi fejét támasztja neki a járdapadkának, majd egy rúgással megöli.)

Mindegy ki az áldozat

A gyanúsítottak egyike bevallotta, hogy ő maga is "betegesnek" érezte tettét, a másik pedig arról számolt be, tudatosan választották ezt a "kivégzési módot", és azon "a forró nyári éjszakán mindegy volt, ki lesz az áldozat". Az esetről a vádlottak sokaknak eldicsekedtek, sőt egyikük a helyi fiataloknak a holttestet is mutogatta. A rendőrség azt gyanítja, hogy a faluban tudtak az esetről, de rettegtek a bosszútól.

Ismerték az áldozatot

Az ügy annak idején sokkolta a német közvéleményt, a gyilkosság részleteiről - annak kegyetlensége miatt - a tartományi ügyész nem is kívánt beszámolni. Bár a neonácik által csavargók, emigránsok ellen elkövetett atrocitások nem ritkák Németországban, az eset azért volt rendhagyó, mert az áldozat fehérbőrű német volt - írja a BBC.

Németországban a szélsőjobboldali csoportok fele a volt kelet-németországi területeken működik. Szakértők a nyugat-németországi életszínvonalhoz viszonyított nagyobb szegénységben és munkanélküliségben látják ennek egyik okát.

Fogyott, de mégis nőtt

A német belügyi vezetés mindeközben komoly küzdelmet folytat a szélsőjobboldal visszaszorításának érdekében. A legutóbbi adatok szerint a szélsőségesek száma 50 ezerről 45-re csökkent, de a bűnesetek száma valamelyest nőtt, ez szám 2002-ben 10.092 volt. A belügyminisztérium legutóbbi rendelkezéseiben betiltotta a németországi Vér és Becsület szervezetet.