Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Petőfi, Jimmy és a többiek

2003.06.15. 21:12
Ki mit tud?-ot rendezett a Rendőr Kulturális és Hagyományőrző Egyesület, amelyen a rendőrség harmincnyolcezer fős testületéből harminckilencen állhattak a szombati döntőn a színpadra. A négy évvel ezelőtti belügyis Ki mit tud? óta nem volt hasonló rendezvény. Az Index ott volt.
Annyira jók vagyunk

Galéria
Nézze meg a galériát, kattintson a képre!

Az ötlet az egyesületé, amely négy éve alakult az ORFK-n. Büdzsé onnan ugyan nincs, tagdíjakból és felajánlásokból élnek. Minden hónapban összejön a társaság a Teveházi Gardenpartyn, barátok is, művészek is. "A lényeg, hogy a kisrendőr a napi szokásos robot után egy kicsit kikapcsolódjék" - világosít fel bennünket Csüllög László alezredes.

"Annyira jók vagyunk, hogy így összejövünk!" - mondja még, de félbe kell hagynia, mert az Egyesület egyik művésze, Várkonyi Gyula, tiszteletbeli rendőr, szegedi festőművész, Petőfi-epigon, harmonikás és Vitray Tamás-imitátor boldogan megöleli, és homlokon csókolja az alezredest. A hangulatra nincs panasz, délután négy van, csak a rendőr és pantomimművész, Arany János arca szomorú a rákent festék miatt.

Nem vagyunk rossz emberek

A zsűriben Csala Zsuzsa, Faragó Vera és Csuka Mónika színművészek ülnek, de jelen van a Zsaru magazin főszerkesztője Cs. Csala Károly is, egy tánctanár valamint a Magyar Újságírók Szövetsége is. A műsort ki más vezetné, mint Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója és szóvivője.

"Aki tud énekelni és verset mondani, rossz ember nem lehet" - adja meg az alaphangot Bánffy György, színművész. Csala Zsuzsa, a zsűri elnöke a hatvanas évek csodálatos Ki mit tud?-jait emlegeti. Faragó Éva pedig még nem sejti, könnyekig meg fog hatódni a végére.

Vonító vonatok vonszolják megkínzott testemet

Galéria
Nézze meg a galériát, kattintson a képre!

A vers kategóriában a halálversek népszerűek. Elhangzik Babitstól az Ősz és tavasz között ("Óh jaj, meg kell halni, meg kell halni") a Kábítószer-ellenes osztály alkalmazottjának előadásában. Egy tatabányai százados este tízkor kerül csak sorra, ő Szilágyi Domokostól szaval. A közönség fokozódó rémülettel hallgatja a bányászvárosi szónokot, amint felsőbbrendű szögesdrótokról, vagonnyi szétszaggatott emberről és vonító vonatokról ad elő.

Mi egyszerűen a depressziós magyar közérzetre tippelünk még ekkor, de Dr. Vizi Miklós, aki Somlyó Györgynek egy ugyancsak brutális ópuszát adja elő, később felvilágosít, hogy a vidám verseket sokkal nehezebb elmondani, mint ezeket. "Viszont ez kurva jó vers volt. Utálom a verseket, de Somlyó nagyon király." Dr. Vizi évekig volt nyomozó a nyolcadik kerületben, most koordinál a Teve utcában. "A nyolcker király volt. Voltam Kambodzsában is az ENSZ-szel. Az is király volt." Verset az iskolában mondott utoljára, ide a főnyeremény miatt jött. "Kicsit megzakkantunk anyagilag, jó lenne megfogni ezt a görögországi nyaralást."

Arany és Petőfi

Galéria
Nézze meg a galériát, kattintson a képre!

A zsűrinek mégis inkább a nagydarab, mosolygós arcú népiesek tetszenek, az urbánus dekadenseket különdíjjal vigasztalták. Így nyert Arannyal egy darabosan mozgó törzszászlós és Petőfivel egy pödört bajuszú, mosolygós százados.

A táncszekcióban a hastáncosok söpörték be a díjak nagy részét, de természetesen volt kinderteknóra koreografált aerobic is, a néptánc azonban elmaradt. Erdélyi népdalcsokorral viszont többször is kedveskedtek a főként barátokból és családtagokból álló közönségnek.

Jimmy

Nem maradhat el Zámbó Jimmy sem. Kaszás Péter és a Király közös szerzeményét Hosták László belügyi oktató adja elő. Hosták kifinomult és érzékeny ember, ez és az arany karkötő első pillantásra látszik. A produkció után beszélgetünk. "Ezt a dalt egy hölgynek énekeltem fel kazettára. Zűrös volt a magánéletem." Most már egy másik hölggyel van, kérdően ránézünk. "Tud mindent - vallja. - Ő jobban megérdemelte volna". Hosták zeneibe járt, majd énekelt egyházi kórusban is, aztán rendőrként már csak a fürdőszobában jutott ideje a dalokra. Aztán jött a hullámvölgy.

Galéria
Nézze meg a galériát, kattintson a képre!

A barátok unszolták, lépjen fel vele. "A baj az volt, hogy akkor halt meg a Jimmy. És én nem akartam kihasználni a halálát, mint sokan mások." Ehhez a műfajhoz ugyanis nem csak jó hang kell. Az is, de egyfajta érzelemvilág, hangsúlyozza: "Ebben közösek vagyunk Jimmyvel." Abban egyetértünk: a műfaj halott, ma már senki sem gyakorolja olyan nívón, mint korábban. "Én azért még csinálom. Rendőrmajálison szoktam fellépni." Hosták produkciójával harmadik lett, a Combat zsarubolt ajándékcsomagját nyerte: tizenhétezer forintos bicska és fejre erősíthető lámpa. Gratulálunk ehhez is, bár pisztolyra és bilincsre gyanakodtunk.


Elvis

A színpadon nagydarab, pocakos ember, fémpatentos, fehér fellépőben Elvis Presleyt imitál. A közönség őrjöng. Várkonyi Zoltán nem rendőr, főállású Elvis-imitátor. Az öreg, narkós és pocakos Elvist vizualizálja, mint sokan ebben a műfajban; talán mert könnyebb, nem kell annyit hangoskodni. Apja révén, aki jó kapcsolatokat ápol az egyesülettel, benevezhetett. Elvisről beszélgetünk."Csak ketten vagyunk az országban, a Csíkcsabi meg én. Meg a Komár, de arról inkább ne beszéljünk." Várkonyi három éve imitál, korábban mozigépész volt. "Hát most minek dolgozzak havi ötvenezerért, ha megkeresek egy-másfél milliót. Ezt csak úgy mondtam."

Galéria
Nézze meg a galériát, kattintson a képre!

Az RTL Klub Kifutó című műsorában tűnt fel, ott rögtön felismerték tehetségét. "Öreg, mit keresel itt Magyarországon, kérdezték tőlem." Várkonyi sosem volt Elvis nagy rajongója, a tévéműsorba is anyja küldte el, ami végül is bejött. Németországban, Angliában lép fel, pár hét múlva a londoni Sohóba látogat. Állítása szerint egyre ismertebb a showbizniszben.

"Komoly barátaim vannak. Ertéeleseket meg államtitkárokat is ismerek. Múltkor voltam valami politikushajón. Meg járok a Rózsadombra is. Nagyon esznek a gazdagok. Ismerem az Éles Pistit is. De a Komárral egy tévéfelvételen jól összevesztem." A folyosón, ahol beszélgetünk, feltűnik egy impozáns lány. Elvis már nem figyel, inkább búcsúzkodunk. "Hol dolgozol?" - kérdezi még. "Az Indexnél." "Akkor elolvassák két-háromezren mi?" Mosolyog. "Lesz az több is." Mi is mosolygunk. Várkonyi végül különdíjat kap, a zsűri korrektül döntött: tiszteletbeli rendőrnek nem jár fődíj. A lányról meg időközben kiderül, foglalt.

Tévét!

A zene kategória fődíját (tíz nap Görögország), a Galga Express Band viszi el. Öten vannak, a technikus és a dobos jár rendőrtisztire. A program szerint hangszeres zene, és valóban, saját számot ugyan nem írnak, inkább az átdolgozásokat szeretik. "Ebből akarunk megélni. Eddig csak Gödöllőn, Bagon meg a környéken játszottunk. Azért jöttünk el, hátha ez dob valamit a bandán." Főleg lakodalmaznak, de nem ezt akarják csinálni. "Bulizenekarként akarunk befutni, ilyen pop-rock slágerekkel, mint a Sláger Rádió. Itt a tévé, adtunk interjút is. Ha majd látnak a tévében, több meghívásunk lesz." És ekkor tényleg jönnek a tévék:

Remek showműsor ez

Galéria
Nézze meg a galériát, kattintson a képre!

A tv2 Naplójának stábja már a délelőtti főpróbán kint volt, kiszúrtak néhány fellépőt maguknak. Más tévé nincs a helyszínen, de lehetne, a zsűri el van ragadta. Csala Zsuzsa zsűrielnök a félidőben már a Magyar Televízióért kiált: "Olyan remek showműsor ez, hogy az MTV hatalmas sikert csinálhatna belőle, nagyobbat mint bármelyik kereskedelmi adó." A tv2 nem reagál, inkább arra koncentrálnak, hogy az időnként fellépő favoritjaik arcába nyomják a kamerát.

"Van tévé! - kiáltja le a pódiumról Garamvölgyi Csalának. - Ebben az épületben mindent rögzítünk!" És tényleg: kamerák a falakon mindenütt. Nevetünk. A közönség lassan kezd hozzászokni a showman Garamvölgyihez, aki cserébe önti a poénokat: "Gitárnak látszó tárgy." Nevetünk. "Aerobic néptáncelemekkel." Nevetünk. "Ő egy jó rendőr volt." Nem nevetünk. "Úgy értem, külalakra." Nevetünk.

Később a második szünetben viszont némi izgalommal jelenti be az ORFK sajtófőnöke: "Most kaptuk a hírt, az ATV felajánlotta, hogy az egyik zenei előadónak leforgatja első videóklipjét." Taps és örömmámor. A lehetőséget a háromtagú D'Coll Age (ejtsd: dekoltázs) produkció kapta.

Szupi, szupi, szupi

Galéria
Nézze meg a galériát, kattintson a képre!

Később estefelé az egyik előadóval, Dr. Egyházi Áron Bence jogásszal kiugrunk pizzázni. Ő fizet, mi befolyásolódunk. "Szupi. A média nagyhatalom, nincs igazam? Meg a pénzintézetek. Szupi, szupi, szupi." Egyetértünk. A volt rendőrre, Dr. Egyházira már a főpróbán felfigyelt a tv2 nevű nagyhatalmi ág. A Romantic zenekar egyik számát adja elő, a fülére celluxozott walkmanről közben titokban hallgatja a számot. De mivel eltekerte a kazettát, majd egy percig álldogál a színpadon csöndben. A közönségnek nagyon tetszik a produkció, mi külön kiemeljük, hogy borzasztóan hamisan énekelt.

"Nem ez a lényeg. Benne leszek a tévében, ez a lényeg. Nincs igazam?" Valami díjra is számít azért, de a hatvanas évek Ki mit tud?-jainak kultúráját és hagyományait őrző zsűri nem vevő a harmadik évezred médiafogásaira. "Arról az elmebetegről egy büdös szó se essék" - halljuk a VIP szobába zárkózó grémium soraiból a díjkiosztó előtt.

"Sebaj. Nem ez volt a lényeg. Na, salom!" - vigyorog Dr. Egyházi a díjkiosztó végén, majd elnyeli a sötétség, amint elindul a Belügyminiszérium sporttelepe felé, a Vágóhíd utcába, ahol már zárni kell a szekrényeket, mert lopnak, tudjuk meg, pedig régen pisztolytáska és pisztoly, rendőrjelvény és -igazolvány szabadon heverésztek, amíg gazdájuk úszott vagy teniszezett. Hiába, mégiscsak véget értek a hatvanas évek.