Judit
3 °C
6 °C

Életfogytiglan Marc Dutroux-nak

2004.06.22. 17:28
Az ügyészi ajánlásnak megfelelően életfogytiglani büntetésre ítélték Marc Dutroux-t, a visszaeső gyerekgyilkos pedofilt, aki társaival együtt négy lány haláláért, többük elrablásáért és megerőszakolásáért tehető felelőssé.
Marc Dutroux és volt feleségét harminc-harminc évre, vagyis életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a bíróság a belgiumi Arlonban kedden. Dutroux két társa, Michel Lelievre huszonöt, Michel Nihoul öt évet kapott.

A többszörösen elítélt Dutroux
#alt#
Marc Dutroux nem büntetlen előéletű, szinte egész életét a börtön árnyékában töltötte. 1956-ban született Brüsszelben, de mivel szüleivel a kapcsolata megromlott, 1971-ban elköltözött otthonról. Először csavargott, majd homoszexuális prostituáltként kereste kenyerét. Húszévesen vette el első feleségét, aki két gyermeket szült neki, de a nyolcvanas évek elején - Dutroux ügyei miatt, és mert verte a nőt - különváltak. 1979-ben már elítélték lopás, rablás, kábítószer-kereskedelem miatt, néhány évvel később, 1986-ban pedig már a mostanihoz hasonló vádakban találták bűnösnek őt és akkori feleségét, Michelle Martint, és 13 évre ítélték őket. 1992-ben szabadultak egy kormányrendelet értelmében, ami szerint a szexuális cselekményekért elítélteket "rövid pórázon", megfigyelés alatt kell a társadalomba integrálni. Szabadulása után nem sokkal az állami támogatásból kezdte el kiépíteni azt a pincerendszert, amelyben aztán a hat elrabolt kislányt tartotta fogva, akik közül csak ketten maradtak életben.
Áldozatok
#alt#
Sabine Dardenne
Julie Lejeune, 8 éves, éhen halt
Melissa Russo, 8 éves, éhen halt
An Marchal, 17 éves, eltemették a kertben
Eefje Lambrecks, 19 éves, eltemették a kertben
Sabine Dardenne, 12 éves akkor - túlélő
Laetitia Delhez, 14 éves akkor - túlélő
Elítéltek
#alt#
Laetitia Delhez és Lambrecks apja
fotó: EPA
Marc Dutroux, 47 éves, munkanélküli villamosmérnök: gyilkosság, nemi erőszak, emberrablás
Michelle Martin, 44 éves, Dutroux volt felesége: bűnrészesség emberrablásban
Michel Nihoul, 62 éves, üzletember: felmentve a rablás alól; drog- és embercsempészet
Michel Lelievre, 32 éves: emberrablás
Az arloni bíróságon a tizenkét tagú esküdtszék és háromfős bírói testület hétfő óta tanácskozott azon, végül mekkora büntetést szabjanak ki a belga pedofil gyerekgyilkosra és társaira.

A belga férfi által vezetett néhány fős pedofilhálózat összesen négy lány kínhalálát okozta, két másik áldozatukat a rendőrség szabadította ki. Dutroux-nál három gyilkosságot, hat rablást és többszörös, kiskorúak elleni nemi erőszak bűntettét állapítottak meg.

A bűntetés mértéke nem volt meglepetés. "Durtoux tettei megérdemlik a legsúlyosabb büntetést, az életfogytiglanit" - nyilatkozta még hétfőn Michel Bourlet ügyész, önelégült pszichopataként írva le Dutroux-t, aki pontosan tisztában van vele, mit tesz, és nem érez bűnbánatot sem.

Belpolitikai ügy lett belőle

Az arloni bíróság ítélete egy a belga közéletet tíz éve foglalkoztató ügynek vetett véget, amit nem véletlenül tartanak Belgiumban az évszázad bűntényének, amelynek hullámai a brüsszeli kormány két tagját is elsodorták.

A férfit nyolc éve, 1996-ban tartóztatták le két társával együtt. Két nap múlva a rendőrség a férfi vallomása alapján egy pincéből kiszabadított két lányt, a pár nappal korábban eltűnt 14 éves Laetitia Delhezt és a 12 éves Sabine Dardenne-t, akit két hónappal korábban raboltak el Dutrouxék. Kiderült az is, áldozatait gyógyszerrel kábította el, és rendszeresen megerőszakolta őket.

A vallomások alapján a rendőrség néhány hét leforgása alatt rábukkant a további négy áldozat elásott földi maradványaira. A nyolc éves Melissa Russo és Julie Lejeune 1995 júniusában, a 17 éves An Marchal és a 19 éves Eefje Lambrecks két hónappal később tűnt el. Az áldozatok megtalálása utáni tömegtüntetéseken háromszázezer ember vonult az utcára, hogy tiltakozzon a hatástalannak bizonyult igazságszolgáltatás miatt.

A hatóság baklövéseiről egyre több részlet került nyilvánosságra. A rendőrség 1995-ben, amikor már több eltűnt kislányt kerestek, autólopáson kapta Dutroux-t, aki négy hónapra börtönbe is került. A két tizenéves lány halála ekkor következett be, a volt feleség ugyanis, amíg a férfi börtönben volt, nem foglalkozott a lányokkal, mint vallomásában fogalmazott "félt hozzájuk lemenni".

A tömeges megmozdulások hatására parlamenti bizottság ült össze, majd radikális leváltások történtek a rendőrségen belül. Ám 1998 áprilisában Dutroux megszökött egy bírósági vizit alatt, és bár a rendőrök gyorsan elkapták, a belgiumi rendőrfőnök, az igazságügyi, illetve a belügyminiszter is benyújtotta lemondását.

Szembesültek Dutroux-val

A bírósági per 2004 márciusában kezdődött, amelynek során Dutroux elismerte az emberrablás és nemi erőszak vádját, de a gyilkosságokért nem vállalt felelősséget, hanem bűntársait vádolta meg.

A per során tanúvallomást tett és újra találkozott Dutroux-val a két, ma már húszas éveiben járó túlélő is. A szembesítés során a két lány igen nyugodtan és kiegyensúlyozottan viselkedett, maximálisan kivívva ezzel a közvélemény csodálatát.

A pedofil férfi ugyan bocsánatot kért tetteiért, de Delhez szó szerint a pokolba küldte őt. Azt egyébként vallomásuk alátámasztotta, hogy a nemi erőszakon kívül sosem bántotta őket fizikailag Dutroux.

Az esküdtszék és a háromfős bírói testület végül június 17-ére készült el a vádirattal, ami alapján a múlt héten végül bűnösnek találtatott a négytagú pedofil banda.