Árpád
3 °C
12 °C

Tizennyolc halott a törökországi földrengésben

2004.07.02. 10:50
Egy Richter-skála szerinti 5,1-es erősségű földrengés sújtotta péntek hajnalban az északkelet-törökországi Agri tartományt. Viszonylag kevés az áldozat, 18 halott és 27 sebesült, mert a nyári meleg miatt a helyiek jó része már korábban a hegyekbe húzódott.
A péntek hajnali földrengés az északkelet-törökországi Agri tartományt sújtotta. Mind a tizennyolc halálos áldozat egy Yigincal nevű falu lakosa volt. A sebesültek száma huszonhét. Dogubeyazit vakmerő túrázók közkedvelt úti célja, hiszen a várostól nincs messze az Ararát csúcsa.

A halálos áldozatok száma már nem növekszik, mert a helybeliek a nyarakat a hőség elől menekülve rendszerint a hegyekben töltik - mondta el a CNN-nek Huseyin Yavuzdemir tartományi kormányzó.

Az első televíziós képkockák azt mutatták, hogy a romba dőlt egyszintes, főként vályogból épült házak törmelékei közül a jajveszékelő túlélők szeme láttára emelik ki a sebesülteket, illetve a holttesteket.

A helyi vöröskereszt szervezete sátrakat, takarókat és mozgó konyhákat szállított a térségbe, ahol katonák is bekapcsolódtak a romok közötti kutatásba.

Az isztambuli Kandilli szeizmológiai központ mérése szerint a rengés ereje a Richter-skálán mérve 5,1-es fokozatú volt. A földmozgást több utórengés is követte.

Törökországban viszonylag gyakoriak a földrengések, mert területe tektonikus lemezek töréspontja fölött fekszik.