Géza
0 °C
8 °C

Halál az intercityn

2006.08.11. 09:56
A segítségnyújtás késlekedése is okozhatta annak az idős hölgynek a halálát, aki augusztus elsején kapott infarktust a Budapest-Miskolc között közlekedő intercityn (ic). A kánikulában nem ritka az ilyen eset, ám egy forgalmista beszámolója szerint az ügy felveti a Országos Mentőszolgálat (OMSZ) diszpécsereinek felelősségét, akik egyszerűen nem voltak hajlandók elhinni a vasutasnak, hogy egyik utasuk a halálán van. A mentők viszont állítják, ők gyorsan cselekedtek, és mindent megtettek a beteg életéért.

A hatvani állomás egyik forgalmi szolgálattevője 13 óra 30 perckor kapott értesítést a jegyvizsgálótól, hogy a Budapestről Miskolcra és Nyíregyházára tartó 564-es Avas ic-n rosszul lett egy 60-70 év körüli hölgy, nem kap levegőt, és nem tud mozogni.

Hagyd a fenébe!

A forgalmista azonnal tárcsázta a mentők számát, a 104-et, bemutatkozott, elmondta, hogy a hatvani állomásról beszél, de a diszpécser közölte, addig nem küld mentőt, amíg az utas állapotáról részletesen nem tudja tájékoztatni. A forgalmista azt is közölte, hogy a hatvani állomásra 10 percen belül megérkezik a vonat. (Az ic Hatvanban nem áll meg, de ilyen helyzetekben a vonatot a legközelebbi - lehetőleg mentőállomással rendelkező - településen megállítják.)

A forgalmista azonban hiába magyarázta az OMSZ diszpécserének, hogy egy tőle több kilométerre száguldó vonaton ülő utasról a forgalom irányítása közben nem tud több információt szerezni, némi szóváltás után a diszpécser lecsapta a telefont.

A vasutas megpróbálta még egyszer elérni a 104-et, ezúttal egy másik mentődiszpécser vette fel a kagylót, de - miközben az előző diszpécser "Hagyjad a fenébe!" mondata is elhangzott a háttérben - őt sem elégítette ki a vasutas esetleírása, és a forgalmistára csapta a kagylót. (A diszpécsernek ilyenkor azt kell eldöntenie, milyen felszereltségű mentőautót, betegszállítót, orvos nélküli esetkocsit, esetkocsit vagy ambuláns autót küldjenek az adott esethez.)

Miért a forgalmista intézkedik?
Azért is különös, hogy a mentő diszpécsere a beteg részletes állapota felől érdeklődött, mert a MÁV-nál minden ilyen esetben a forgalomirányítás intézkedik, vagyis nem a beteg mellett álló kalauz hívja a 104-et. A vonat főkalauzának (vezető jegyvizsgálójának) a feladata, hogy értesítse a budapesti központú személyszállítási üzletág forgalomirányítóját, aki leszól a forgalmi vonatirányítónak, közölte az Indexszel Zimay Judit, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója. Ők tudják ugyanis, hogy az adott időpontban vészhelyzet esetén hol találkozhat a mentőautóval a vonat. A budapesti központ szólt le ezért a hatvani állomás forgalmistájának, mert az 564-es ic előtt az volt a legközelebb. A forgalmista 13 óra 30-kor kapta a hívást, a kalauz tehát - akinek első feladata ilyenkor, hogy az utasok közül keressen segítséget - kb. 5 perccel korábban hívta a vonatról a központot. A kalauzok mobiltelefonon kommunkálnak a budapesti központtal.

A forgalmista ezután hiába hívta a kalauzt, hogy információt szerezzen, nem tudta elérni. Az ic 13 óra 48 perckor ért be a hatvani állomásra, de a mentő még mindig nem volt sehol. A forgalmista ezért újra tárcsázta a 104-et, ahol - 13 óra 50-kor - közölték vele, hogy a kocsi már úton van.

Az OMSZ máshogy emlékszik

A mentő 14 órakor, 12 perccel a vonat érkezése után állított be az állomásra, ahol még beszállt egy vasutas, hogy a 4-es vágányra vezesse őket, de már nem tudtak segíteni a feltehetően infarktust kapott a nőn. A hatvani mentőállomás a vonatállomástól 2-3 kilométerre van.

A mentők a vasutasokkal szemben eltérően emlékeznek vissza a történtekre. Az Index a hangfelvételek tartalma után érdeklődött, de az OMSZ-nek csak egy héttel később sikerült meghallgatnia a a diszpécserek és a MÁV forgalmistája között lezajlott beszélgetések felvételeit.

A mentők három hívást regisztráltak, de érdemi beszélgetésre csak az első esetben került sor. Az OMSZ közlése szerint a diszpécser a "Mi történt?, Mi a baj?, Mihez kér mentőt?" kérdéseket tette fel, de a bejelentő nem tudott válaszolni, "sőt - fogalmaz levelében Győrfi Pál szóvivő - ŤNekem erre nincs időm!ť indulatos válasszal a további tájékozódást elhárította. A beszélgetés ekkor megszakadt." A "hiányos információk ellenére" a diszpécser elindított egy mentőt a helyszínre. Az esettel kapcsolatban ezután még két hívás érkezett, a diszpécserek mindkét esetben közölték, hogy a mentő már útban van.

A hatvani mentőállomás tájékoztatása szerint egyébként a mentő nem a MÁV által közölt 14 órára, hanem előbb, 13 óra 53 percre ért ki az állomásra, öt perccel a vonat megérkezése után. A forgalmistával szemben az mentőállomáson úgy emlékeznek, 13 óra 43 perckor "bukkantak a bejelentés nyomára", a mentő 45-kor indult el.

A forgalmista beszámolt arról is, nemcsak a vasutasok, a helyszínre érkező rendőrök is felháborodtak az eseten, mivel többek állítása szerint a nő már halott volt, amikor elvitték a mentők. Ebben az esetben a helyszínelés idejéig nem mozdítható a holttest, a klinikai halál állapota azonban még nem jelent exitálást (tényleges halál).

Az OMSZ tájékoztatása szerint ugyanis a nőt még megpróbálták újraéleszteni a vonaton, majd amikor erre kevésnek bizonyult a hely, a mentőautóba tették, és útban a kórház felé próbálkoztak a reanimálással. A hatvani mentősök emlékezete szerint végül a városi kórház intenzív osztályán állapították meg a halál beálltát, miután 40 percig (az OMSZ legfrissebb tájékoztatása szerint egy óráig) próbálkoztak újraélesztéssel.

A Heves megyei rendőrség szóvivője az Indexnek elmondta, számukra sem vált világossá, hogy a nő végül hol hunyt el, de mivel nem találkoztak rendőrségi eljárást maga után vonó rendkívüli körülménnyel, csak a helyszín biztosítása volt a feladatuk.

Holttestet vitt el a mentő?

Némi okunk mégis van kételkedni abban, hogy a nőnél már a vonaton beállt a tényleges exitus, a mentősök talán a mundér becsületét védték a holttest elszállításával: a vérkeringés leállása, a klinikai halál beállta után 4-5 perc van arra, hogy eredményes újraélesztéssel próbálkozzanak, utána visszafordíthatatlan folyamatokat okoz az agyi oxigénhiány. A mentős-gyakorlatban 20-30 percig próbálkoznak az újraélesztéssel.

A forgalmista ugyanis leírta, a mentősök egy vasutast és egy vasúti rendészt is megkértek, hogy lesegítsék a "holttestet", ám ők ezt visszautasították. Később ráadásul a vonat érintett kocsiját is kisorolták, azaz félreállították, hogy fertőtlenítsék, amit a MÁV halálesetnél szokott elrendelni. Az ic végül 91 perc késéssel indult tovább Miskolcra.

UTAZÁS kiállítás

Március 2-5. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban (x)

Belföldi ajánlatok

Rengeteg gyönyörű helyet talál belföldi ajánlataink között.