Három lányát molesztálta az apa

2003.08.15. 10:22
Saját hét éves lányával és felesége előző házasságából született lányaival is erőszakoskodott egy felsőlajosi férfi, akit a rendőrség most vett őrizetbe.
A 49 éves felsőlajosi apa 2002. novemberében a lakóházukban egy kora reggel a hét éves lánya mellé feküdt, majd összeszorított lábai közé tette a merev nemi szervét úgy, hogy a kislány nemi szervéhez nem ért.

Ebben a helyzetben mozgást végzett, majd a kislány combjai közé ejakulált. Tette után megfenyegette lányát, hogy amennyiben elmondja valakinek a történetet, akkor megöli az édesanyját.

Az eset úgy derült ki, hogy a kislány nemrégiben mégis elmondta édesanyjának, hogy mi történt. Az eddigi kihallgatások arra mutatnak, hogy a férfi hasonló módon erőszakoskodott felesége előző házasságából származó két másik lánygyermekével is.

A beszerzett tanúvallomások és szakértői vélemények birtokában a férfit őrizetbe vették, akit szemérem elleni erőszak bűntettével gyanúsítja a rendőrség.