Natália
-3 °C
7 °C

Még hónapokig vizsgálják a máriafürdői vasúti incidenst

2006.08.17. 00:32
Minimum két-három hónapot vesz igénybe annak az alig egy hónapja történt balatonmáriafürdői közlekedési incidensnek a vizsgálata, amiben két, egymással szemben közlekedő személyvonat - fedélzetükön ezer utassal - éppen hogy elkerülték a frontális karambolt.

Július 23-án vasárnap a balatonmáriafürdői állomást elhagyva a Keszthelyre tartó szerelvény majdnem összeütközött a vele szemben érkező, Budapestre tartó másik személyvonattal. A két mozdony egymástól száz méterre állt meg.

A balesetet a mozdonyokba szerelt automatikus vészleállító rendszer előzte meg, ami érzékelte, hogy az egyik vonat a piros jelzés ellenére indult el a máriafürdői állomásról.

Az incidens körülményeit három vizsgálat próbálja kideríteni: a rendőrség a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanújával indított eljárást.

A MÁV belső vizsgálatot indított, aminek - az esetleges fegyelmi eljárással együtt - több hónap a lefutási ideje, de minimum 2-3, mondta el az Indexnek Kavalecz Imre, az állami vasúttársaság szóvivője.

Levonják a tanulságokat

Független vizsgálat is indult, ami nem a felelősséget vizsgálja, hanem azt, mi vezetett a baleseti helyzet kialakulásához, a jövőre nézve levonható-e az incidensből bármiféle konzekvencia, mondta Bajkó Erika a közlekedési minisztérium alá tartozó Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) szóvivője.

Ha a mozdonyvezető hibázott, megvizsgálják milyen környezetben tette, közvetett módon okolható-e még valami az incidensért - ilyen lehet például a sok túlórázásból fakadó fáradság. A tanulságokat egy biztonsági ajánlásban gyűjtik össze.

A KBSZ-vizsgálat állásáról annyit tudni, hogy a MÁV már postára adta a mozdony "feketedobozának" adatait. Ez a berendezés jegyzi fel a közlekedési adatokat; azt, hogy a vonat hol, milyen gyorsan ment, a jelzések milyen állásban voltak, a vonat mekkora sebességgel haladt el mellettük. (A Balaton déli partján járó mozdonyok fel vannak szerelve ilyen szerkezettel.)

Bár a KBSZ-nek a törvény szerint egy éve van a vizsgálatra, a szóvivő szerint, ha megérkezik a MÁV küldeménye, néhány nap alatt feldolgozzák a feketedoboz adatait, és pár hét múlva kész lesznek a jelentéssel is.

Változékony menetrend

A MÁV a június 23-ai esetről csak a harmadik napon, kedden számolt be először, azután hogy az RTL Klub híradója foglalkozott az esettel. Az eset után a MÁV-szóvivő egyébként az MTI-nek azt állította, hetekig tart a vizsgálat. Szerdán, három héttel az eset után már hónapokról beszélt.