Harmincöt év után öntött ki a Kapos

2005.08.22. 18:46
Összefüggő tórendszer alakult ki a Kaposvárt kettészelő Kapos folyó mentén hétfő délelőttre, a folyómenti kertvárosi részeken áll a víz, nyolc családot kiköltöztettek, 120-140 ház kertje víz alatt van, az este a folyó vízszintje nem csökkent. A kis folyó az évtizedek óta nem látott mértékű esőzés után öntött ki, a helyiek szerint nem megfelelő a vízelvezetés, a polgármester szerint a folyó nem volt kitisztítva.

Tizenegy óra körül megállt a Kapos folyó vízszintjének emelkedése Kaposváron, ahol 1970 óta nem mértek akkora vízállást, mint amit a vasárnap lehullott 90 milliméteres eső okozott. A Kapos a Cseri úti vasúti felüljárónál öntött ki. Az ár szintje egy délutáni eső miatt nem csökkent, sőt néhány helyen még nőtt.

Éjszaka öt családot kellett kitelepíteniük a hatóságoknak, délelőtt újabb három családnak kellett kiköltöznie, a víz 120-140 ház kertjét öntötte el, a nagykapacitású szivattyú viszont még az esti órákig sem indult be.


Klikk a képre!
Mivel a vízszint nem emelkedik tovább, a katasztrófaelhárítás délután kettőkor hozza működésbe a nagykapacitású szivattyúkat a folyó menti Iszák utcában.

A várost kettészelő folyó mellé egy 1968-as áradás után emeltek töltést, és a folyó nem is öntött ki Kaposvár területén egészen mostanáig.

Idén már volt áradás

Idén áprilisban ugyan már volt 324 centiméteres a vízállás, a vasárnapi esőzések miatt 367 centiméter volt hétfőn reggel, tájékoztatta az Indexet Pecze János a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vízkárelhárítási osztályvezetője.

Néhány árvízkárosult szerint azonban a víz azért öntött ki, mert néhány évvel ezelőtt az építkezések miatt néhány helyen betemették a másik vízelvezető csatornát, a Malom-árkot, amely a felüljáró másik oldalán lévő bevásárlóközpontok mellett húzódik, és csak a város szélén folyik a Kaposba.

Ezt Szita Károly és a vízügyi szakemberek az Indexnek cáfolták, azt ugyanakkor elismerték, hogy a folyó nem volt megfelelően kitisztítva, ami ugyancsak hozzájárult az áradáshoz.

A polgármester szerint az árkot nem temették be, és gátszakadás miatt öntött ki a Kapos. Pecze János szerint a Malom-ároknak nincs hatása a mostani árvízre, ezért csak a sok eső okolható. "A csapadék a város belterületésre hullott, és nagyon gyorsan a Kaposba folyt." A sással benőtt Kapost a húsvéti áradások után sem tisztították ki.

Húsz olyan rendszámtáblát találtak ma Kaposváron, amelyeket a megáradt Kapos vize sodort le autókról a megyeszékhely területén, adta hírül a HavariaPress. A rendszámtáblákat a megtalálóik leadták a rendőrségen, a tulajdonosok ott átvehetik őket. A tűzoltók jelenleg is önkénteseket várnak a Vasvári Pál utcába; a segíteni akaró embereket homokzsákok megtöltésére és kihordására kérik. A város környékén estig újabb esőzések várhatóak.

A vonat sem jár

Az országban hétfőre virradóra Somogy, Veszprém és Zala megyében okozott károkat az óriási mennyiségű eső.

Somogyban a Siófok-Kaposvár vonalon buszok közlekednek, mert Menye és Kaposvár között a víz alámosta a vasúti töltést. Jutában egy villám csapott egy házba, aminek tetőszerkezete leégett.