Elfogták a pénzszállítóra támadó házaspárt

2003.08.30. 13:21
A rendőrség elfogta azt a házaspárt, akik a XV. kerületi bevásárlóközpont, a Pólus Center parkolójában támadtak meg egy pénzszállító járművet. A támadást visszaverték, a házaspár menekülés közben felgyújtotta autóját, majd egy másikkal menekült tovább. A tettesek beismerő vallomást tettek.
Az éjszaka folyamán elfogták a rendőrök azt a párt, akik pénteken este egy pénzszállító autót próbáltak meg kirabolni Budapesten a XV. kerületben. A Budapesti Rendőr-Főkapitányság sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint a fegyveres rablási kísérlet végrehajtásával egy házaspárt gyanúsítanak.

Mivel a pár kihallgatása a reggeli órákban még tart, ezért a bűncselekmény és az elfogás részletei még nem ismertek. Annyit lehet tudni, hogy a férfit egy vállalat telephelyén, feleségét pedig saját lakásán fogták el.

A rendőri akció során egyikük sem tanusított ellenállást. Egyelőre nem ismeretes, hogy a férfi és a nő voltak-e már büntetve, illetve hogy követtek el már máskor is hasonló támadásokat.

Pénteken este egy pénzszállítót próbált meg kirabolni Budapesten a Pólus Center hátsó parkolójában az akkor még ismeretlen páros. A pénzszállítók autója a szokásos begyűjtőkörút részeként parkolt le a bevásárlóközpontnál.

A fegyveresek este negyed kilenckor egy barna BMW személyautóval hajtottak a pénzszállítók kocsija mellé. Az arcukat álarccal fedő támadók fegyvereikkel megfenyegették a biztonsági őröket, és a pénzt követelték.

A biztonságiak határozott fellépésére azonban meghátráltak és járművükkel elmenekültek a helyszínről. Az autót menekülés közben leparkolták a XV. kerületi Csobogós utcában majd felgyújtották. A Csobogós utcából egy fehér Suzukival menekültek tovább.

A gyanúsítottakat őrizetbe vették, tettüket beismerték, ellenük fegyveres rablás miatt indul eljárás.