Tigrist és aligátort találtak egy New York-i lakásban

2003.10.06. 16:47
Megharapta gazdáját a tigros, ezért a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre. A százhatvan kilós állatot egy kamera segítségével követték a lakásban, majd elkábították. Az Egyesült Államokban magántulajdonban lévő tigrisek száma meghaladja a vadonélő társaikét.
Tigrist és alligátort tartott lakásában az a New York-i férfi, akit egy harapás miatt szállítottak kórházba. Ott először azt mondta, sérülései egy pitbulltól származnak, írja a BBC.

A rendőrség ezután kivonult a sebesült címére, egy huszonegy emeletes ház egyik lakásába, ahol egy százhatvan kilós bengáli tigrist, valamint egy másfél méter hosszú aligátort találtak.

Az épületet kiürítették, a tigris mozgását kamerával figyelték, végül kábító lövedékekkel elaltatták. A két állatot egyelőre egy menhelyre szállították, gazdájukat, Antoine Yates-t pedig letartóztatták.

Az állat az egyike volt annak a mintegy tízezer tigrisnek, amelyet Amerikában magánszemélyek tartanak. Ez a szám pedig több, mint ahány vadon él belőle. Mára ugyanis mindössze 5-7000 vadon élő példány maradt a WWF adatai szerint.

Hétfőn a szabadkai állatkertben lőttek le egy tigrist, ám itt nem altató lövedéket használtak, az intézmény igazgatója szerint túl veszélyes lett volna ugyanis a nyugtató lövedék használata, mert az állat könnyen kiszámíthatatlanná vált volna.