Öngyilkosságot kíséreltek meg az olaszliszkai gyanúsítottak

2006.10.26. 14:42
Információink szerint a tiszavasvári tanár agyonverésével meggyanúsított három olaszliszkai férfi közül ketten öngyilkosságot kíséreltek meg az előzetesben. Egyikük felakasztotta magát, másikuk felvágta az ereit. Mindkét férfit sikerült megmenteni.

Öngyilkosságot kísérelt meg az olaszliszkai lincselés két, előzetesben lévő gyanúsítottja, tudta meg az Index falubeli forrásokból.

Úgy tudjuk, idősebb H. Dezső és Sz. András próbált meg véget vetni életének. H. Dezső fel akarta akasztani magát, de a kísérletet még időben fölfedezték, a kötelet elvágták; Sz. András az ereit akarta felvágni, és olyan súlyosan megsérült, hogy kómába esett.

Falcolás

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága megerősítette az Index értesüléseit, kivéve azt, hogy kómában lenne az egyik gyanúsított. A BVOP tájékoztatása szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei börtönben egy héttel ezelőtt, október 19-én délben H. Dezső "öngyilkossági szándék hangoztatásával 8 napon belül gyógyuló felületi sérüléseket ejtett önmagán". A férfit a börtön személyzete részesítette elsősegélyben.

Másnap délután háromkor Sz. András is öngyilkosságot kísérelt meg, a férfi "önakasztásra készült, ebben zárkatársai megakadályozták, így sérüléseket nem szenvedett", áll a BVOP közleményében. A börtön személyzetét nem terheli felelősség, szögezi le a BVOP.

Három gyanúsított

Olaszliszkán október 15-én két lánya szeme láttára verték halálra Szögi Lajos tiszavasvári tanárt, mert a faluban hajtva elsodort egy kislányt. Jóllehet a lány csak könnyebben sérült meg, a feldühödött rokonok kirángatták a sofőrt a kocsiből.


Az olaszliszkai emlékhely

A rendőrség három férfit, idősebb és ifjabb H. Dezsőt és Sz. Andrást állította elő, előzetesben tartásukról a múlt héten döntött a bíróság.

A lincselésben feltehetően többen vettek részt. Úgy tudjuk, a múlt héten újabb két embert gyanúsított meg a rendőrség.

Fagyos hangulat

Olaszliszka polgármestere nem tud arról, hogy a lincselés három gyanúsítottja közül ketten öngyilkosságot kíséreltek meg. "Pletykaszinten hallottam ilyet, a múlt héten is elterjedt, hogy egyikük megölte magát, de aztán kiderült, hogy nem igaz" – mondta Fekete Gyula.

A rendőrség még most is – a polgármester szavai szerint – "tisztességes létszámmal" jelen van a faluban, ellenőrzik az Olaszliszkára érkező autókat, megkérdezik az utasokat, hogy miért jöttek, és folyamatosan járőröznek az utcákon.


Járőr a faluban

Az Index múlt hét szombaton járt Olaszliszkán, ahol meglehetősen fagyott volt a hangulat a bűntett színhelyén, a főként romák lakta Kossuth Lajos utcában.

A helybéliek nemigen akartak nyilatkozni az újságíróknak, és mint megtudtuk, nemcsak az országosan felkorbácsolt közhangulattól, illetve a faluba érkező fenyegetésektől tartanak, hanem a lincselésben főszerepet játszó családtól is.

A lincselés részleteiről ezért nem beszélt senki, a szemtanúkat "leintették".