Apjuk meghalt, a gyerekek súlyosan megsérültek

2005.10.28. 21:44
Két súlyos baleset is történt péntek délután, este az országban. A csertői elágazásnál négy autó ütközött össze - 2 halott, 2 súlyos sérült gyermek. Hajdúböszörményben öten sérültek meg súlyosan, amikor autó vágódott egy buszmegállóba.

Két ember meghalt, két kisgyermek pedig súlyosan megsérült a 67-es úton, Szigetvár közelében, ahol négy autó ütközött össze pénteken.

A kora esti órákban a csertői elágazásnál a négy személygépkocsi nagy sebességgel ütközött össze.

Az egyik autóban a gyerekek apja azonnal meghalt, a két gyermeket pedig a tűzoltók feszítővágóval szabadították ki, súlyos sérülésekkel kórházba szállították őket.

Egy másik kocsi sofőrje is életét vesztette, egyetlen utasa pedig ismeretlen körülmények között eltűnt. A másik két, a balesetben érintett gépkocsi utasai sértetlenül távoztak a baleset helyszínéről.

Pénteken este még 8 óra után is tartott az érintett útszakaszon a helyszínelés, a 67-es út egészén forgalomelterelés volt érvényben.

Buszmegállóba csapódott

Hárman súlyosan, ketten könnyebben megsérültek pénteken Hajdúböszörményben, amikor kora délután egy személygépkocsi egy autóbuszmegállóban várakozó utasok közé hajtott.

Egy személygépkocsi a Külső Dorogi úton balra nagy ívben kanyarodott az egyik utcába, eközben elévágott egy vele egyenesen szemben szabályosan közlekedő személygépkocsinak.

Ez utóbbi vezetője megijedt, hirtelen fékezett, megrántotta a kormányt, és belerohant a közeli buszmegállóba, ahol a várakozók közül hárman súlyosan, ketten könnyebben megsérültek.