Meghalt a legokosabb csimpánz

2007. november 1., csütörtök 15:02

Meghalt az első csimpánz, amely képes volt alkalmazni az emberi jelbeszéd 250 szavát. Washoe 42 évesen hunyt el a Washingtoni Egyetem Kutatóintézetében kedden.

A most elhunyt Washoe, a csimpánz abban is különleges volt, hogy át tudta adni tudását fogadott csimpánzfiának, Loulisnak. Az okos majom 1965-ben született Afrikában. Igen fiatalon, az 1960-as évek végén kezdték jelbeszédre tanítani amerikai tudósok a Nevada államban lévő Reno egyetemen.

A csimpánz ezután az oklahomai egyetemre, majd Washingtonba került, a Csimpánz- és Emberi Kommunikációs Intézetbe. Ennek társelnöke, Roger Fouts írt könyvet "Amit a csimpánzoktól tudtam meg magunkról" (Next of Kin: What Chimpanzees Have Taught Me About Who We Are) címmel, amely 1997-ben jelent meg.

Az okos majomnak volt egy webszájtja, amely róla szólt, a Washoe barátai (Friends of Washoe) név alatt. Ezen olvasható, hogy a következőképpen mutatkozott be, w-t formált az ujjaival és megpöckölte a fülét ugyanazon az oldalon.

Washoe volt az első állat, amely képes volt elsajátítítani az emberi kommunikációt, még ha jelbeszéd formájában is. Úttörő volt abban is, hogy megtanította azt egy másik majomnak, fogadott fiának, Loulisnak. Loulis az első, amely egy másik csimpánztól tanult emberi jelbeszédet.

Shopline

  • Taiko II.
    Josikava, Eidzsi: Taiko II. Ár: 3999 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3200 Ft
  • A Megmentő
    Frei Tamás: A Megmentő Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft

OnGo beszámolók

  • Helsinki
    Helsinki A város nagyon szép, rendezett, tiszta és nem kelti egy főváros jellegét....
  • Törökország Felejthetetlen élményként marad meg emlékeinkben ez a csodálatosan szép hely....
  • Olaszország Téglahomlokzatú házak gótikus ívekkel, szűk sikátoros utcák. Nagyon hangulatos és olyan „igazi” középkori hangulatú....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.894 Ft/fő/éjtől