Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C

Két 13 éves lány esett teherbe Kiskunmajsán

2007.11.20. 16:53
A lányok egyszerre kerültek kórházba nyolchetes terhesen, a rendőrség megrontás miatt nyomoz.

13 éves kamaszlányokról derült ki hétfőn a kiskunhalasi kórházban, hogy mindketten állapotosak. A rendőrök megrontás miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást.

A két ügyet - egyelőre - külön kezelik, pedig sok a hasonlóság. A rendőrséget a kórház értesítette a lányok terhességéről.

Mindkét kamaszlány nyolchetes terhes, ez derült ki a kiskunhalasi kórház nőgyógyászatán hétfőn, ahová a két lány csaknem egyszerre érkezett.

Az ügyeket a rendőrök egyelőre külön-külön kezelik, pedig gyanús, hogy mindkét lány kiskunmajsai, mindketten 13 évesek, egy napon kerültek be a kórházba, és mindkettőnél 8 hetes terhességet állapítottak meg az orvosok, jelenti a Független Hírügynökség.

A kórháznak jelentenie kell

Kiss József, a kiskunhalasi kórház főigazgatója elmondta, a kórháznak nincs mérlegelési lehetősége, a 14 év alatti lányokkal létesítet szexuális kapcsolat akkor is bűncselekmény, ha az az érintett beleegyezésével történt. Az orvosoknak az ilyen eseteket kötelességük jelenteni a rendőrségen.

A kiskorú lányok terhessége mind fizikailag, mind pszichésen megviseli a lányok szervezetét, ráadásul a magzat fejlődésében is rengeteg komplikáció adódhat.

Mindkét esetben a megrontás bűncselekményének gyanúja miatt folyik nyomozás.