Molesztáló Mikulástól féltik a gyerekeket

2004.12.04. 11:23
Szigorúbban ellenőrzik az utóbbi időben az alkalmai dolgozókat egy walesi üzletközpontban. A Mikulást is érintő rendelkezések szerint a gyerekek nem ülhetnek az ajándékosztó szakállas bácsi ölébe, akinek minden gyanús mozdulatát kamera rögzíti.
Bekamerázzák a Mikulást egy walesi üzletközpontban, a szervezők ugyanis így akarják a pedofíliának még a gyanúját is elkerülni, írja a Guardian.

A Mikulásnak és a gyerekeknek azonban nem csak a webkamera lesz új a korábbi évek december 6-ájához képest. Az ajándékért sorban álló gyerekek ezentúl nem ölhetnek a Mikulás ölébe sem. Hogy elmondják kívánságaikat, vele szemben, egy másik padon kell helyet foglalniuk.

"A változás korának egyik szomorú jele ez" - sajnálkozik a St Elliben lévő üzletközpont egyik vezetője, Gilmour Jones maga is. "A Mikulásról és a gyerekekről készülő videofelvétel azért van, hogy megelőzzük a szexuális visszaélésekről szóló esetleges vádaskodásokat."

Fő az elővigyázatosság

A Llanelli ház az utóbbi időben több hasonló intézkedést is hozott, aminek célja az, hogy az alkalmi munkákra, például Mikulásnak jelentkező személyek ellenőrzését szigorítsák.

A Mikulás házát is átalakították az óvintézkedéseknek megfelelően. Levették például a színes máriaüveget imitáló ablakokat, és átlátszóval cserélték le, hogy a kamera mellett szülők is szemmel tudják tartani az ajándékozás aktusát.