Elgázolták a gyilkos gyalogost

2004.12.13. 16:05
Részegen gyalogolt az úttesten és okozott halálos balesetet egy szlovák férfi, ezért bíróság elé került. A legutóbbi tárgyaláson azonban nem tudot megjelenni, mert elgázolta egy autó.

Gyalogosként idézett elő halálos kimenetelű közlekedési balesetet egy férfi Szlovákiában, akinek ezért többször bíróság elé kellett állnia, de a hétfői tárgyaláson nem jelent meg, mert halálra gázolta egy autó.

Az ötvenéves férfi három éve részegen ballagott Trencsén (Trencín) felé egy forgalmas úton, ahol egy arra haladó gépkocsi elé lépett, de nem esett baja, mert a sofőr, hogy a gázolást elkerülje, félrerántotta a kormányt, emiatt azonban egy szembejövő autóval ütközött és szörnyethalt, utasa pedig súlyosan megsérült.

A balesetet elidéző gyalogos később bíróság elé állították: egy év börtönre ítélték, de a férfi nem vonult be a börtönbe, és az ítélet ellen fellebbezett. A bíróság tavaly az ítéletet a duplájára emelte, de a halálos baleset okozója ezek után ismét fellebbezett.

Az ügy tárgyalását hétfőre tűzte ki a Trencséni Járásbíróság, de a férfi nem jelent meg a tárgyaláson, mert pénteken, amikor egy Trencsénbe vezető úton ismét részegen dülöngélt, egy autó halálra gázolta.