Felborult egy busz Borsodban
Egy 75 éves asszony meghalt, hatan megsérültek, amikor felborult egy Volán-busz szerda reggel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Mezőkövesd és Egerlövő között.
Egy Miskolcról Szegedre tartó, menetrend szerint közlekedő autóbusz borult az oldalára a hirtelen csúszóssá vált út egyik kanyarulatában - mondta Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
A balesetben egy 75 éves asszony meghalt, hatan megsérültek - hárman súlyosan, hárman könnyebben -, az autóbusz vezetője sokkot kapott. A járművet felállították, a roncsban már nem találtak sérültet.
A Miskolcról reggel fél hatkor indult járaton 10-15 utas ült. A hosszú út miatt két sofőr volt a buszon, közülük az sérült meg, aki éppen nem vezetett. A helyszínelés jelenleg is tart, az M3-as autópálya mezőkeresztesi lehajtója és Borsodivánka között az utat lezárták.
A 2006-ban gyártott, eddig 430 ezer kilométert futott, Volvo típusú autóbuszt a Borsod Volán Zrt. üzemelteti, tavaly cseréltek rajta négyévszakos gumit - mondta Ujj Zsuzsanna, a cég kommunikációs vezetője.
A műszaki mentés kora délelőtt befejeződött, ismét lehet közlekedni a két település közötti úton.
Még vizsgálják, hogy a sofőr felelős-e a balesetért. Egyelőre ugyanis még azt sem lehet pontosan tudni, milyen gyorsan ment.
A buszvezető 13 éve dolgozik a Borsod Volánnál, több mint 500 ezer kilométert vezetett balesetmentesen. A társaságnál dolgozó sofőröknek negyedévente kötelező elméleti oktatáson részt venniük. A téli vezetést azonban csak egyszer gyakorolják, akkor, amikor a céghez kerülnek.



