Megrohamozták a szabadkai főpostát egy álhír miatt

2009. február 12., csütörtök 14:12 |

Egy hallgató azzal viccelt, hogy megkapta az állami vállalatok privatizációjából neki járó pénzt. Egy ember elvileg 1000 euróhoz juthat, de a válság miatt ez az összeg jóval kisebb lesz.

Betelefonált a Szabadkai Rádió egyik élő műsorába szerdán egy hallgató, aki "viccből" közölte, hogy a nyugdíjával együtt kézhez kapta az állami vállalatok privatizációjából a polgároknak korábban ígért ezer eurót (mintegy 300 ezer forintot). A műsor után az emberek ellepték a város központi postahivatalát, követelve az ingyenes részvényekért járó pénzüket, írja a Vajdaság Ma délvidéki hírportál.

A posta alkalmazottai órákon keresztül próbálták felvilágosítani a reménykedőket, hogy nincs pénz, valaki rossz tréfát űzött velük. A naivabbak még a kora esti órákban sem voltak hajlandóak elhagyni a posta épületét és beletörődni, hogy nem számíthatnak az ezer euróra.

Tavaly januárban ingyenes privatizáció kezdődött Szerbiában: az ország állampolgárai hat állami vállalat (köztük a NIS szerbiai kőolajipari cég) térítésmentesen kiosztandó részvényeire nyújthatták be igényüket. Az előzetes számítások alapján mintegy négymillió kérvényre számítottak, és mivel a szétosztandó vagyont négymilliárd euróra (1200 milliárd forintra) becsülték, egy ember elvben ezer eurót jelentő értékpapír birtokába juthatott. A részvényeket készpénzre beváltható tulajdoni jegyekként hirdették meg.

A gazdasági világválság miatt azonban a privatizált vállalatokért nem fizettek annyit, mint amennyire a szerb állam számított. Emellett az igénylők számát is alultervezték: négymillió helyett több mint ötmillióan folyamodtak a privatizációs ügynökséghez, így egyre bizonyosabbnak látszik, hogy az ígért ezer eurónál jóval kevesebbet kapnak a részvényesek. Ezt tavaly decemberben Radovan Jelasics, a szerb jegybank kormányzója is megerősítette az Indexnek adott interjújában.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Mindenki tudta, ki az, aki simlizik - 2008.12.29.
Nem lepte meg, hogy Magyarország lett a krízis egyik legnagyobb vesztese. A bajai születésű jegybankelnök szerint Szerbiát kevésbé veti vissza a válság. Az uniós belépés után nem kell tíz évet várni az euróra, bár a jó időkben ők sem tartalékolnak a rosszakra.

Shopline

  • Bíró Szabolcs: Sub Rosa Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Juli Fabian, Zoohacker: Girly Kedvezményes ár: 751 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Fiatalos arcbőr!
Próbáld ki a hyaluron savas 5 fázisú arckezelést most 51% kedvezménnyel!