Csoportszex a rendőrtisztin

2009. február 20., péntek 08:10

Négyen vettek részt az orgiában, egy ötödik társuk filmezte őket. A felvétel a netre is felkerült.

Csoportszexbe keveredett a Rendőrtiszti főiskola négy hallgatója, egy ötödik társuk pedig lefilmezte a történteket, értesült a Blikk. Az eset még decemberben történt, a szexfilm pedig az internetre is felkerült. A főiskola vezetése január 5-én értesült a történtekről, azóta elérték, hogy az internetről eltűnjön a felvétel.

A Blikk értesülései szerint a főiskola egyik kollégiumi szobájában mulatozott három fiú és két lány. Négyen közülük szexuális játékokba kezdtek, ötödik társuk pedig videóra rögzítette a történteket. A fiatalok italoztak, olyannyira, hogy az orgia során végül a kiürült sörösüvegeket is felhasználták.

A lap úgy tudja, hogy a két lány másnap, kijózanodva azonnal megpróbálták visszaszerezni a felévteleket, de azt társuk addigra már az interneten publikálta. Bár a főiskola vezetése eltávolíttatta a felvételeket, azok a mai napig több főiskolai hallgató telefonján megtalálhatók.

Az öt érintet diák azóta elhagyta a főiskolát - a vezetőség szerint önként, hiszen tudták, hogy ígyis-úgyis kirúgnák őket.

A lap értesülései szerint a szexjelenetet rögzítő fiú szülei maguk is rendőrök, és botránnyal fenyegették a főiskolát fiúk kirugása esetére. Szerintük ugyanis fiúk abban a pár hónapban változott meg, amióta a főiskolára jár.

Címkék:

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz