Egymásnak esett két család Jászladányon

2009.03.02. 16:23
Több lövés is eldördült, amikor egymásnak esett két család vasárnap késő este Jászladányon. Komolyabb baja senkinek sem esett. A vita alapja egy kapcsolat volt.

Veszekedni, majd dulakodni kezdett két többfős helybéli család vasárnap késő este az egyik jászladányi vendéglátóhelyen. A konfliktus alapja a gyermekeik közötti kapcsolat volt.

Először még csak a szórakozóhelyen, később pedig már az utcán is folytatódott a veszekedés és a verekedés. A vita hevében előkerült egy fegyver is, az egyik családtag több lövést leadott az engedéllyel tartott gáz riasztófegyveréből. Komolyabb baja senkinek sem esett.

A rendőrök kilenc embert hallgattak ki gyanúsítottként, ellenük csoportos garázdaság miatt indult eljárás. Jelenleg a tanúkat hallgatják meg.

A történtek után a rendőrség megerősített szolgálattal vigyázott a rendre, közölte Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.