Vendel
5 °C
20 °C

Kétmillió gyerek hal meg évente hasmenésben

2009.03.10. 13:01
A gyermekkori halálozások 20 százalékát okozza a hasmenés. A 80-as évek óta a hasmenéses halálozások tanulmányozására is egyre kevesebbet költöttek a pénzhiány miatt.

Csaknem 2 millió gyermek hal meg évente a világon hasmenésben, közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A WHO sürgeti, hogy minden hasmenéses gyerek hozzájuthasson a legegyszerűbb kezeléshez, a cinktablettához, és a sót és cukort tartalmazó szájon át adott folyadékpótláshoz. Ez a 25 éve jól bevált kezelés valósággal csodára képes, és gyermekenként mindössze 0,3 dollárba (73 forintba) kerül.

Ugyancsak kedden a Nemzetközi Vörös Kereszt és Vörös Félhold Társaság is felhívta a figyelmet, hogy egyre gyakoribbak a hasmenéssel járó betegségek, mint például a kolera. Tavaly és tavalyelőtt a Vörös Kereszt segélykérő akcióinak 60 százaléka volt kapcsolatos hasmenéses járványokkal.