Bulvár

Életveszélyesen megfenyegették a zalaövői romákat

2009. március 11., szerda 00:25

Életveszélyesen megfenyegették a zalalövői cigány önkormányzat elnökét és a kisváros roma lakosságát kedden egy romáknak tulajdonított esetért. A youtube-on is látható az a felvétel, amin fiatalok alázzák egy társukat. Kiderült, nem romák voltak.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte az MTI-vel, hogy csoportos garázdaság, valamint könnyű testi sértés miatt indult büntetőeljárás három fiatal ellen, mert januárban felnőtt társuk megbízása alapján "tettleg bántalmazott egy fiatalkorú személyt, akit többször megütöttek, megrúgtak és megaláztak". Felnőtt társuk a bántalmazást és megalázást valószínűleg mobiltelefonjával rögzítette.

Az internetes fájlmegosztó oldalakon látható, zárt térben rögzített, közel 5 perc hosszúságú felvételt vélhetően az a fiatal nő készítette, akinek csak a hangját és az utasításait hallani, de mindvégig látható két, valószínűleg középiskolás korú fiú és az áldozatuk. A felvétel szerint a fiatalok többször megütik, fejbe rúgják és leköpik, de más módon is megalázzák a mindezt szinte mozdulatlanul tűrő, védekezésre lehetőséget sem kapó fiút.

A kommentáló bejegyzések arról szóltak, hogy a garázda fiatalok roma származásúak, és „magyar verést”, „cigányterrort” emlegettek.

Kövesi Vilmos, a zalalövői cigány önkormányzat elnöke az MTI-nek kedd este azt mondta: radikális szervezetek tagjai a hétvégére „bosszút hirdettek” a bántalmazás miatt, és telefonon, illetve SMS üzenetben életveszélyesen többször megfenyegették. Szintén megfenyegették a kisebbségi érdekképviselet tagjait, valamint a település lakosságát azzal, hogy több száz „hazafi fog bosszút állni a cigányterrorért”.

A helyi roma vezető, aki az előző ciklusban az Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettese is volt, kijelentette: a bűncselekmény elkövetésével meggyanúsított fiatalok zalalövőiek ugyan, de nem romák, semmi közük a cigánysághoz.

Kövesi Vilmos szerint alaptalanul vádolták meg a település mintegy 400 fős cigányságát, és most a családok félnek, hogy a felpaprikázott hangulatban tudatosan félrevezetett emberek éjszaka megtámadhatják otthonaikat, ezért rendőri védelmet kérnek a megyei főkapitánytól.

„Békében élünk, Zalalövőn soha nem volt probléma a cigányok és a többségi társadalom tagjai között, és nem akarjuk, hogy radikálisok, szélsőjobboldali emberek minket használjanak fel a cigányság elleni támadássorozatok elindításához, amely akár az országon is végigsöpörhet - fogalmazott a település kisebbségi önkormányzatának vezetője.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A romákat Európa-szerte hibáztatják a bűnözésért - 2009.03.10.
Amerikai elemzők szerint a válság miatt erősödik az idegengyűlölet és a rasszizmus Európában.
Molotov-koktélt dobtak egy romák lakta házra Bocföldén - 2009.03.06.
A bent alvók kidobták a bedobott palackot. A szobában csak egy ruhadarab gyulladt meg, amit gyorsan el is oltottak.
Fordulóponton a romapolitika - 2009.03.05.
A fontosabb roma civilszervezeteknek elegük van a kormány kirakatpolitikájából, ezért felmodták az együöttműködést. Ha kell, új országos politikai mozgalmat szerveznek.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!
VEGAFUTÁR! Nem csak vegáknak!
Házias ízek, egészséges ételek kiszállítása Budapesten, Székesfehérváron és Kaposváron
hirdetés