Fokozott járőrözésre készülnek Somogyban a polgárőrök

2009.03.16. 11:11 Módosítva: 2009.03.16. 11:13
Fokozott járőrözésre készülnek a polgárőrök Somogyban annak érdekében, hogy megelőzzék az elemzők által a gazdasági válsággal összefüggésben jelzett növekvő bűnözést, közölte hétfőn Szablics István, a megyei polgárőr szövetség elnöke.

Somogyban egyelőre nincs számottevő változás e tekintetben, azaz nem tapasztalható a bűnelkövetések számának emelkedése. Ennek ellenére e héttől kezdve fokozott szolgálatellátást, járőrözést tartanak a polgárőrök a megyében - mondta.

Hozzátette: terveik szerint a nyár végéig naponta legalább 50 helyi egyesület tagjai járőröznek a közterületeken. Ez azt jelenti, hogy a 110 településen 3200 taggal működő 82 somogyi polgárőr szervezet többsége bekapcsolódik az akcióba, vállalva, hogy saját településük mellett egy szomszédos településre is odafigyelnek.

A fokozott ellenőrzést segíti, hogy rendeződött a cégautóhasználat, vagyis közfeladatot ellátó szervezetként nem kell adót fizetniük azoknak a polgárőröknek, akik a saját vagy a szervezet autóját használják a feladatuk ellátásához, mondta a megyei szövetség elnöke.