Bertalan
10 °C
28 °C

Hárommilliárdos csalás miatt nyomoznak a vámosok

2009.03.16. 17:12 Módosítva: 2009-03-16 17:12:54
A vámhatóság gyanúja szerint egy kft. bruttó áron vett számítástechnikai eszközöket, amiket egy szlovák cégnek nettó áron adott tovább, az áfát pedig visszaigényelte. A szlovák cég az árut továbbadta nettó áron két magyar cégnek, és több láncon keresztül adófizetés nélkül, színlelt belföldi beszerzésként újraértékesítették az eszközöket a kiinduló cégnek.

Különösen nagy kárt okozó, hárommilliárd forintot meghaladó értékű csalás, adócsalás, továbbá a számviteli rend megsértése és okirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a vámhatóság három magyar állampolgár ellen, közölte a Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-dunántúli Regionális Parancsnokság megbízott parancsnoka hétfőn Győrött.

A két irányítót - egy szegedi és egy érdi embert - előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. Az ügy felderítésében az adó- és a vámhatóság szorosan együttműködött, mondta a sajtótájékoztatón Fekete Attila.

Az alezredes tájékoztatása szerint egy Győr-Moson-Sopron megyei kft. bruttó áron számítástechnikai eszközöket vásárolt több mint ötmillió euró értékben, ezeket egy szlovák gazdasági társaságnak nettó áron értékesítette tovább, az általános forgalmi adót pedig visszaigényelte. A szlovák cég az árut nyomban továbbadta nettó áron két magyar cégnek, és több láncon keresztül adófizetés nélkül, színlelt belföldi beszerzésként újraértékesítették az eszközöket a kiinduló cégnek. Ezzel a módszerrel 260 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek 2006 és 2008 nyara között.

A vizsgálat arra is fényt derített, hogy a kft. még 2005-ben informatikai alkatrészeket értékesített egy nem létező szlovákiai gazdasági társaságnak, így több mint 50 millió forint áfa-fizetési kötelezettség terhelte az értékesítés után.

Két további magyarországi gazdasági társaságot is vizsgáltak. Ezek nevében mintegy 14 milliárd forintért számítástechnikai eszközöket vásároltak külföldről, de az adóbevallásokban a termékbeszerzéseket kizárólag belföldi vásárlásként tüntették fel, így a beszerzés utáni áfa-fizetési kötelezettségnek nem tettek eleget 2007 és 2009 között.

A nyomozás során kiderült, hogy a két gazdasági társaságot is az őrizetbe vett magyar állampolgárok irányították, szerb állampolgárságú vezetőik 200 euróért vállalták az ügyvezetői szerepkört. Az eddigi adatok szerint ebben az ügyletben 2,8 milliárd forinttal károsították meg az elkövetők a központi költségvetést.

Csiszár Csaba őrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség Nyugat-dunántúli Regionális Nyomozó Hivatal parancsnoka közölte: az elmúlt napokban 38 helyen tartottak házkutatást és 250 millió forint értékű vagyontárgyat foglaltak le.

Sipos Jenő ezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője elmondta, hogy a lefoglalt ingatlanok, festmények, műtárgyak, luxusterepjáró és egy kis repülőgép, továbbá a bankszámlákon zárolt 90 millió forint a kár megtérülését szolgálja.

Tóth Miklós, az APEH Nyugat-Dunántúli Regionális Igazgatóság szakigazgatója a sajtótájékoztatón rámutatott arra, hogy ellenőrzéseik során új jelenségekkel találkoznak. Ezek jellemzője, hogy az ügyletekben "fehérgalléros" szereplők láncolatot alkotva összehangoltan működnek közre a bűncselekményekben. A láncolatok több régióra terjednek ki, és céljuk az, hogy a költségvetést "megcsapolják".