Ilona
16 °C
33 °C

Megvannak a MOM park autós támadói?

2009.03.26. 15:07 Módosítva: 2009-03-26 15:07:10
A rendőrség szerdán elfogott két férfit, akik a gyanú szerint felelősek a MOM park egyik kávézója ellen január 5-én elkövetett autós támadásért. A BRFK szerint a nyomozás során a gyanúsítottak minden eszközzel megpróbálták őket tévútra terelni.

Két gyanúsítottja van a MOM Parkban január 5-én elkövetett gyújtogatásnak. A két középkorú férfit szerdán fogták el, egyelőre tagadják, hogy ők követték volna el a bűncselekményt. A rendőrség arról nem adott tájékoztatást, hogy miért akarták megsemmisíteni a kiszemelt kávézót.

Gulyás Imre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni osztályának vezetője csütörtök délelőtt elmondta, hogy profi bűnözőkről van szó, de hiba csúszott a számításaikba. Egy rendőr járőrpár ugyanis látta a menekülőket, meg is akarták állítani az autót, de akkor nem sikerült elfogni őket.

Gulyás hangsúlyozta, hogy a két gyanúsított közül az egyiket korábban tanúként meghallgatták az ügyben, és a férfi minden eszközt megragadott, hogy félrevezesse a nyomozókat. Hamis vallomást tett, hamis bizonyítékhoz juttatta a rendőröket, és megpróbálta elérni, hogy az ügy más nyomozóhatósághoz kerüljön. Őt a rendőrségen, társát pedig a VIII. kerületben fogták el a Terrorelhárító Szolgálat munkatársai szerdán délután.

A Független Hírügynökség értesülései szerint a gyanúsítottak egyike korábban vádlottként szerepelt a kilencvenes évek közepén történt budapesti robbantás-sorozatban is, bíróság elé is állították, de jogerősen felmentették. A 44 éves férfi jelenleg is a fővárosi alvilág meghatározó alakja.

Január elején egy férfi az autójával a MOM Park Csörsz utcai oldalán belehajtott egy kávézó portálüvegébe. A kocsit felgyújtotta, majd elmenekült. A tűzben kiégett az autó belseje, és a kávézó bútorainak egy része is megsérült. A tüzet az automata tűzoltó-berendezés és a tűzoltók oltották el.