Bertalan
11 °C
27 °C

Pornót számolt el a brit belügyminiszter

2009.03.29. 14:52
Újabb költségtérítési botrányba keveredett a brit belügyminiszter, aki egyik elszámolásában két pornófilm költségeit is mellékelte. Állítólag csak a férje volt kíváncsi a fizetős műsorokra. Az eset azért különösen kínos, mert a miniszter ellen már egy korábbi lakás rezsijének elszámolása miatt is parlamenti vizsgálat folyik.

Kínos bocsánatkérésre kényszerült vasárnap a brit belügyminiszter, miután kiderült, hogy képviselői költségelszámolásának listáján egy fizetős tévécsatorna pornófilmjei is szerepeltek.

Jacqui Smith a Sunday Express című vasárnapi brit bulvárlap híre szerint egy 67 fontos (kb. 22 ezer forintos) havi internet- és kábeltévé-előfizetési számlát is beterjesztett egy 2008-as elszámolásában. Ebben még semmi feltűnő nem lett volna, ha a tételes kimutatás nem tartalmaz öt olyan filmet, amelyekért külön fizetni kellett, és ezek közül két esetben egyértelműen pornóról volt szó.

Jacqui Smith
Jacqui Smith

A miniszter környezete azonnal bejelentette, hogy a szexfilmek megtekintésének idején Jacqui Smith nem tartózkodott otthon, vagyis a fizetős műsorokra férje, Richard Timney volt kíváncsi.

A belügyminiszter vasárnap nyilatkozatban kért elnézést, amiért az internetes előfizetés elszámolásához tévedésből hozzácsatolta a kábeltévé-szolgáltatás költségeit is. Hozzátette, hogy ez utóbbi tételt teljes egészében visszafizeti.

Az eset azért különösen kellemetlen, mivel Smith ellen már folyik egy parlamenti vizsgálat, amelyben azt vizsgálják, hogy jogosan számolta-e el egy olyan lakás rezsijét, amelyben nővére él állandó jelleggel, és ő csak átmenetileg lakott ott.

Gordon Brown miniszterelnök nemrég éppen a botrányszagú esetek megszaporodása miatt kezdeményezte az alsóházi képviselők költségtérítési rendszerének teljeskörű felülvizsgálatát.