Vádemelési javaslat a vonatvezető ellen

2009.04.21. 12:12 Módosítva: 2009.04.21. 12:17
A rendőrök szerint egyértelműen a mozdonyvezető a felelős a négy ember halálát okozó, Monorierdőnél bekövetkezett vasúti balesetért. Az ügyet vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.

Hét hónapos nyomozás után lezárták a Monorierdőn tavaly októberben történt négy halálos áldozatot követelő vasúti szerencsétlenség nyomozását - hangzott el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság keddi sajtótájékoztatóján. A rendőrök kedden küldik meg az iratokat az illetékes ügyészségnek vádemelési javaslattal a vonatvezető ellen.

A nyomozás és a szakértői vizsgálatok ugyanis egyértelműen megállapították, hogy a vonatot vezető férfi hibázott: az úgynevezett vonatbefolyásoló berendezést tolatás módba állította, így kikapcsolta azt a funkciót, ami 15 kilométeres óránkénti sebességre korlátozza a szerelvényt. A fekete doboz tanúsága szerint így körülbelül 78 kilométeres sebességgel rohant bele az előtte lassan haladó InterCitybe. A mozdonyvezető akár 15 évet is kaphat.

A baleset a Budapest-Cegléd vasútvonalon, Monorierdő vasúti megállóhelynél történt, amikor a Nyíregyháza felől Budapestre tartó Hajdú IC-vonatra ráfutott a Ceglédről ugyancsak Budapestre tartó személyvonat. Négyen meghaltak, 35-en megsérültek. A mozdonyvezető korábbi kihallgatása során ártatlannak vallotta magát.