Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Agyonlőttek egy roma férfit Tiszalökön

2009.04.23. 08:06 Módosítva: 2009-04-23 16:27:07
Tiszalök külterületén agyonlőttek egy roma férfit szerda este, amikor kilépett háza kapuján. Az Index információi szerint az áldozatot két hete maszkos, fekete ruhás férfiak igazoltatták.

Szerdán késő este agyonlőttek egy 54 éves roma férfit Tiszalökön. Kóka Jenő akkor kapta a halálos lövést, amikor kilépett a házából. Balogh Mihály, a helyi cigány önkormányzat vezetője azt mondta, hogy információi szerint egy 9 milliméteres maroklőfegyverrel mellkason lőtték a férfit. A golyót még nem találták meg, de ezt az információt a rendőrség nem erősítette meg.

Gömze Sándor, Tiszalök polgármestere elmondta, hogy a település külterületén, Tiszalök-Újtelepen történt a bűncselekmény, ahol többnyire romák élnek, az áldozat is roma volt. „Olyan ember, akinek munkahelye volt és rendszeresen dolgozott, a házban a feleségével élt” – mondta a polgármester. Az áldozat a szomszédos település vegyipari üzemében dolgozott már több mint húsz éve.

A férfi felesége a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy férjét 10 óra előtt néhány perccel ébresztette, hogy indulnia kell dolgozni. Megitta a kávéját, és a ház előtt álló autója felé tartott, amikor a lövés érte.

A férfinek saját gyereke nem volt, a felesége gyerekét sajátjaként kezelte, de ő már kirepült a fészekből - mondta az Indexnek Balogh. Tartozása egy lízingelt autón kívül nem volt Balogh szerint. "Ellensége nem volt, a légynek sem ártott, és magas volt az IQ-ja, bármiről el lehetett vele beszélgetni, mindenkivel egyetértett. Sokoldalú, józan gondolkodású ember volt" - jellemezte az áldozatot a helyi cigány önkormányzat vezetője.

Láttak egy nagy autót a közelben

A szon.hu információi szerint egy közelben lakó nő nem sokkal a lövés előtt látott egy nagy fekete autót, amelyből egy magas férfi szállt ki. Nem sokkal később a szomszéd egy nagy dörrenést hallott. A helyi romák a rendőrök kiérkezéséig biztosították a helyszínt, mondta el Balogh Mihály, a helyi cigány önkormányzat vezetője.

A mentők sokáig küzdöttek a lelőtt férfi életéért, azonban nem tudták megmenteni. Balogh Mihály közlése szerint a rendőrség sürgősségi igazságügyi hatósági boncolást rendelt el, amelyet Debrecenben fognak elvégezni.

A városban 300 roma lakik, Balogh szerint nem volt különösebb gond a romák és nem romák között. Tavaly a Magyar Gárda ugyan tartott egy koszorúzást, de „megcsináltuk az ellendemonstrációt, és ennyi" - mondta. A helyszínen lévő Balogh szerint az emberek inkább fel vannak háborodva, mint félnek.

Az Index tudósítója a helyszínen úgy értesült, az áldozatot körülbelül két hete maszkos, fekete ruhás férfiak igazoltatták. Elkérték az iratait, és részletesen kifaggatták, például arra is kíváncsiak voltak, merre lakik. Munkatársunk Tiszalökön talált még egy embert, akit nemrég ugyanígy igazoltattak, és meg is vertek, de ő ennél többet nem kívánt elmondani, mert fél a bosszútól.

Találgatják, ki lesz a következő

Az utcában lakók közül sokan kinn állnak, néhányan székeket is kihoztak. Arról beszélgetnek, ki lesz a következő - jelentette a helyszínről az Index munkatársa. Az a nő, aki állítása szerint egy terepjárót látott a közelben, most nem mond semmit, fél a bosszútól. Megérkezett Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, aki a család házában találkozott a hozzátartozókkal.

A Roma Sajtóközpont közölte, hogy csütörtök délelőtt az áldozat felesége telefonhívást kapott valakitől, azzal, hogy ”lesz köztetek több is!”.

A helyszínen tartott rögtönzött sajtótájékoztatót Juhász Ferenc, a térség szocialista országgyűlési képviselője. Azt mondta, ha a politika kiengedte a szellemet a palackból, akkor a politika dolga az is, hogy segítsen az áldozatok családjainak. "Aki néma, az már nem cinkos, hanem bűntárs" - tette hozzá. Szerinte iszonyú következményei lehetnek annak, ha ennek a borzalomnak nem lesz vége.

A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője, Bartha László csak annyit közölt, hogy a rendőrség vizsgálja, hogy a mostani eset beleillik-e „a korábbi, hasonló bűncselekmények miatt folytatott nyomozásba”.

Utoljára április elején ért támadás egy romák lakta házat Tatárszentgyörgyön. Akkor a helyi roma vezető házát gyújtották fel. Szerencsére a gyújtogatáskor senki sem volt otthon, így nem is sérült meg senki.

Ahogy a korábbi eseteknél is, most is autópálya (jelen esetben az M3-as) közelében történt a bűncselekmény. Az is közös lehet a korábbi esetekkel, hogy egy falu széli házat támadtak meg.

Romák elleni támadások Magyarországon 2008-2009-ben

  • 2008. január 22. Szigetváron bántalmazott két roma nőt öt barcsi férfi.
  • 2008. március 1. Tiszaroffon felgyújtották a kunmadarasi cigány kisebbségi önkormányzat képviselőjének házát.
  • 2008. március 15. Tapolcán két fiú egy szórakozóhely közelében összevert egy roma férfit. A 32 éves áldozat életveszélyes állapotban került kórházba.
  • 2008. június 3. Pátkán Molotov-koktélt dobtak három, romák által lakott házra. Senki sem sérült meg, de az egyik szobában, ahol gyerekek aludtak, tűz keletkezett.
  • 2008. július 21. Galgagyörkön kevéssel éjfél után rálőttek három romák lakta családi házra.
  • 2008. augusztus 8. Piricsén Molotov-koktélokat dobtak két, romák által lakott házra, és lábon lőttek egy középkorú nőt, amikor kilépett az utcára.
  • 2008. augusztus 19. Székesfehérváron kövekkel dobálták meg egy romák lakta lakóház ablakait, és életveszélyesen megsebesítettek egy 12 éves roma kislányt.
  • 2008. szeptember 5. Nyíradony-Tamásipusztán lövéseket adtak le arra a házra, amelyben romák aludtak.
  • 2008. november 3. Nagycsécsen ismeretlen tettesek Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két családi házra; ketten életüket vesztették.
  • 2008. november 18. Pécsen éjjel kézigránátot dobtak be egy roma család házának ablakán. A szülők meghaltak, három kisgyerekük közül kettőt a mentők sokkos állapotban szállították kórházba.
  • 2008. december 15. Alsózsolca romatelepén egy 19 éves fiatalember fát vágott az udvaron, amikor kétszer rálőttek. A férfi életveszélyesen megsérült.
  • 2009. február 22. Tatárszentgyörgyön éjjel, feltehetően Molotov-koktéltól, tűz ütött ki egy roma család házában. A tűzből menekülő apát és ötéves kisfiát lelőtték, hatéves kislánya súlyos sérüléseket szenvedett.