Gyöngyi
9 °C
9 °C

Már a fecskék sem jönnek haza

2009.04.23. 17:31
Súlyos szunyoginvázió sújthatja az országot, ugyanis nagyon kevés fecske tér haza Afrikából. Sok elhullott a szárazságtól, sokat Málta felett vezető útvonalukon vadászhattak le. A szakemberek abban bíznak, Dél-Afrikából azért csak befut néhány nagyobb csapat.

Fecske-katasztrófáról beszélnek a szakemberek Magyarországon. Eddig ugyanis nagyon kevés példány tért vissza Afrikából. Az okokat sejtik a hozzáértők, de tenni semmit sem tudnak ellene. A kórós fecskehiány rövid távú következménye a szúnyogok elszaporodása lehet.Zala megyében, a pókaszepetki általános iskola épületén lévő fecskefészkekben alig van lakó, pedig a madaraknak mostanra már vissza kellett volna térniük Afrikából. A szakemberek aggódnak, szerintük nemcsak Zala megyében, hanem egész Magyarországon katasztrofális a fecskehiány.

A Tisza mellett lévő egyik nagy parti-fecske telepen ilyenkor már több ezer madár szokott lenni. Csütörtökön 200 körüli példányt számoltak csak, mondta Darázsi Zsolt, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület zalai titkára.

Tavaly ősszel, a hirtelen jött hidegben a fecskék táplálék nélkül maradtak. Fenékpusztán néhány száz legyengült példányt (mesterséges táplálással) megmentettek a természetvédők, viszont sok ezer madár egyszerűen éhen halt. A szakemberek már akkor sejtették, hogy ennek tavasszal súlyos következménye lesz, de az őszi elhullás csak az egyik ok, amiért most nagyon kevés fecske van Magyarországon.

Vándorlása közben, Kelet-Afrikában szárazság tizedelte az állományt, Málta felett pedig azért nem voltak biztonságban a madarak, mert ott régi hagyomány a vadászatuk. A madártani egyesület munkatársai abban bíznak, hogy Dél-Afrikából még érkezhet néhány nagyobb csapat. A szakemberek szerint a fecskehiánynak szúnyoginvázió lehet a következménye. Azt mondják, hogy már most sokkal több rovar van a szokásosnál, pedig a szezon még el sem kezdődött.