Emberrablásért is büntethetik a túlszámlázókat

2009.04.24. 08:28
Egyre inkább emberrablásként értékeli a rendőrség, ha egy túlszámlázó szórakozóhely alkalmazottai nem engedik távozni az irreális, gyakran félmillió forintot is meghaladó számlát kiegyenlíteni nem akaró áldozataikat. Ezért a bűncselekményért akár 15 év börtön is kiszabható, azaz szó sincs már arról, hogy a túlszámlázást szabálysértési bírsággal megúszhatják.

Közeleg a turistaszezon, ami Budapesten a túlszámlázásos bűncselekmények csúcsidőszaka. Idén már két esetben is a gyanú szerint emberrablásig fajult, hogy az átvert külföldi vendégek nem voltak hajlandóak fizetni. A rendőrség megelőző ellenőrzésekkel, tájékoztatókkal és a külföldiek elleni bűncselekmények felderítésére elkülönített állománnyal készül a szezonra. Meg az esetek megítélésének szigorításával.

Bodnár Zsolt, a BRFK bűnügyi helyettese szerint szigorú börtönbüntetésre is számíthatnak azok a vendéglátósok, akik túlszámlázással próbálják átverni külföldi vendégeiket. Amennyiben a rendőrség a körülményeket mérlegelve emberrablásnak minősít egy esetet - mint tette azt legutóbb, amikor a Szent István körúti Milady bárban a FIFA két képviselőjét nem engedte el a személyzet addig, amíg ki nem fizették a félmillió forintos számlát.

01

A túlszámlázás alapvetően átverés, két módszere van, mondta kérdésünkre Bodnár. Az első, egyszerűbb eset, amikor a hivatalosnak nevezett árlapon eleve irreális árakat tüntetnek fel, ám az árlapot eldugják a - jellemzően pénzes, nyugati - vendég elől. Aztán amikor kiadják a számlát, előkerül a hivatalosnak mondott árlap.

A másik megoldás, amikor konzumhölgyeket vetnek be, akik "irreális árú, kamu italokra hivatják meg magukat". Bodnár szerint az esetszámot tekintve - 2007-ben 27, 2008-ban 32 ilyen ügye volt a BRFK-nak - a túlszámlázás nem számít kiemelt bűncselekménynek, ám hatása ennél sokkal nagyobb, hiszen gyakran prominens külföldiek az áldozatok, így nagy, és Magyarország szempontjából előnytelen nemzetközi sajtóvisszhangja lehet az ügyeknek. Arról nem is beszélve, hogy a statisztika ez esetben bizonyosan hiányos, hiszen sok áldozat nem tesz feljelentést, mert egy-két napon belül úgyis elhagyja az országot, vagy otthon kellemetlensége származhatna abból, ha kiderül, miként szórakozott Budapesten.

A túlszámlázásos ügyeket a rendőrség négyféle bűncselekménytípusba sorolhatja be a személyzet viselkedésének fügvényében: zsarolás, önbíráskodás, személyi szabadság megsértése vagy emberrablás. 2007-ben a 27-ből 15 esetben zsarolás, 8 esetben önbíráskodás, négy esetben pedig személyi szabadság korlátozása miatt indult eljárás. 2008-ban 7 esetben indult zsarolás, 15 esetben önbíráskodás, 4 esetben személyi szabadság korlátozása, 6 esetben viszont már emberrablás miatt indult eljárás. 2008-ban pedig már két esetben is emberrablás a vád, a három gyanúsított mindegyike előzetes letartóztatásban van.

DSZZS20090201105

Bodnár szerint az üzenet egyértelműen az, hogy a túlszámlázók ne számítsanak arra, hogy szabálysértési bírsággal megúszhatják. "Az emberrablást akár 15 év börtönnel is büntethetik" - mondta.

A rendőrség igyekszik megelőzni is az eseteket, de lehetőségeik korlátozottak. Egyrészt rendszeresen ellenőrzik az ismertebb helyeket - felhasználva a külföldi nagykövetségek feketelistáit is. Ezeket az ellenőrzéseket általában egyenruhások végzik, tavaly összesen 21 ilyen ellenőrzés volt. "Titkosszolgálati módszereket, fedett nyomozókat nem áll módunkban alkalmazni ezekben az ügyekben" - mondta Bodnár. Ugyanakkor általában értesítik a társhatóságokat, az adóhivatalt, a pénzügyőrséget, a fogyasztóvédelmet, a tisztiorvosi szolgálatot is.

A határokon és a főbb idegenforgalmi csomópontokban tájékoztató szórólapokat is elhelyeznek, ezek azonban csak általánosságokat fogalmazhatnak meg, hiszen ha megneveznének szórakozóhelyeket, azok tulajdonosai akár be is perelhetnék a rendőrséget.

Az átverős helyek tulajdonosai amúgy is trükköznek. Ha a rendőrség kezdeményezi egy túlszámlázó hely bezáratását az illetékes jegyzőnél, a hely pillanatok alatt tulajdonost vált, hiszen a jegyző a tulajdonossal szemben intézkedhet csak.

03

A rendőrség a nyári turista-, és egyben a túlszámlázási szezon kezdetére a szokás szerint megerősített idegenforgalmi ügyelettel készül. Ebben bűnügyi nyomozók is részt vesznek, akik a túlszámlázások mellett elsősorban a zsebesek ellen küzdenek. A túlszámlázási ügyekben a rendőrség kifejezetten gyorsan szokott fellépni. "Bár a tettenérés nem túl gyakori, a nyomozásokat azonnal forró nyomon indítjuk, hiszen ki kell használnunk azt a rövid időt, amíg az áldozat még az országban tartózkodik" - mondta Bodnár, aki szerint a lényeg mégis az, hogy a rendőrség az elmúlt időszakban egyre inkább hajlamos emberrablásként értékelni azt, ha a vendéglátósok nem hajlandók elengedni áldozatukat. Az emberrablás gyanúsítottjai pedig biztosan számíthatnak az előzetes letartóztatásra.