Halála előtt megkínozták a tököli börtönben felakasztott rabot

2009.05.20. 14:24
A vádlottak vallomásaiból az derül ki, a 19 éves fiúnak először csak énekelnie kellett, majd többször megütötték, fajtalankodtak vele, végül megölték. Öngyilkosságnak akarták beállítani a cellatárs halálát.

Az elsőrendű vádlott meghallgatásával szerdán megkezdődött a tököli akasztásos gyilkosság ügyének tárgyalása a Pest Megyei Bíróságon.

A vádirat szerint V. János és három társa 2007. október 13-án fajtalankodásra kényszerítette, majd felakasztotta 19 éves cellatársát a tököli börtön egyik zárkájában, öngyilkosságnak beállítva a történteket.

Az elsőrendű vádlott V. János szerdán tagadta a vádakat.

Kéz- és lábbilincsben vezették a Pest Megyei Bíróság tárgyalótermébe az aljas indokból elkövetett emberöléssel vádolt négy fiatalembert: az elsőrendű vádlottat, a 22 éves V. Jánost, valamint a társtettesként perbe fogott egykori tököli cellatársakat (M. Ádámot, P. Ferencet és V. Tibort).

A vádirat ismertetését követően az utóbbi három gyanúsítottat kivezették, hogy meghallgathassák az elsőrendű vádlott vallomását, ami meglehetősen nehézkes volt V. János halk, akadozó beszéde miatt.

Sírva fakadt, de ez csak olaj volt a tűzre

Bírói kérdések segítségével a már többször is büntetett, jelenleg rablás miatt büntetését töltő elsőrendű vádlott elmondta, hogy az ő értelmezésében mi is történt 2007. október 13-án az ötszemélyes zárkában. Úgy fogalmazott: a két nappal korábban odakerült, vékony testalkatú, magába forduló későbbi áldozatot "játékból" énekeltették (noha tudták, hogy a fiú épp anyját gyászolja), majd túl halknak ítélve a "produkciót", többször megütötték. Erre V. Barnabás sírva fakadt, ami csak "olaj volt a tűzre" - tette hozzá.

A vádlott vallomása szerint ezután cellatársai fajtalanságra kényszerítették a fiút, majd közös ötlet alapján lepedőkből hasított csíkokból hurokkal ellátott kötelet fontak, amit a mennyezeten futó fűtéscsőre erősítettek.

A tárgyaláson V. János azt mondta, hogy a későbbi áldozat maga is részt vett az önakasztás előkészületeiben, sőt önként dugta a fejét a hurokba, majd rúgta el magát az ablakpárkányról, ahol állt.

Cellatársa hörgésétől úgy megijedt, hogy kötelestől lerántotta őt a csőről, majd megmosdatta és cigarettával, kávéval kínálta. Azt mondta, a később történtekről semmit sem tudott, mert WC-re kellett mennie, de mire kijött onnan, V. Barnabás ismét a kötélen lógott, élettelenül. Ekkor riasztották az őröket, de a fiú már halott volt.

Öngyilkosságnak állították be

Bírói kérdésre válaszolva az elsőrendű vádlott tagadta, hogy később megkérdezte volna cellatársait a második akasztás részleteiről, azt azonban beismerte: egymás között megegyeztek, hogy öngyilkosságnak fogják beállítani a halálesetet.

V. János kijelentette, hogy nem követte el azt a bűncselekményt, amivel vádolják: nem ölte meg a cellatársát és szexuális erőszakot sem követett el ellene. Amikor a bíró az eddigi nyolc vallomásában fellelhető ellentmondásokra hívta fel a férfi figyelmét, a vádlott úgy fogalmazott: a rendőrök kétértelmű kérdésfeltevése zavarta őt össze.

A per a többi gyanúsított, majd tanúk meghallgatásával, illetve videofelvételek bemutatásával folytatódik május 22-én, 27-én és 29-én. Az ítélet akár már 29-én megszülethet.

Az aljas indokból elkövetett emberölést 10-15 éves vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel, a szemérem elleni erőszak minősített esetét pedig 5-10 év szabadságvesztéssel rendeli büntetni a törvény.