Pénzbírságra ítélték a vasvári orvost

2009.05.21. 19:18
A vasvári ügyeletes orvoshoz fordultak egy 38 éves férfi hozzátartozói, de mivel nem érkezett meg, mentőt hívtak. Amikor végül a helyszínre ért, arra utasította a mentőket, hogy hagyják abba az időközben elhunyt férfi újraélesztését. A bíróság szerint ebben hibázott.

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság csütörtökön a vasvári orvost, akinek tavaly januárban meghalt egy betege.

A vasvári orvos végig azzal védekezett a bíróság előtt, hogy a betegen már nem lehetett segíteni.

Tavaly januárban az orvosi ügyelet épületétől mindössze néhány száz méterre lévő házhoz riasztották egy 38 éves férfihez. A hozzátartozók végül mentőt hívtak, mert az ügyeletes orvos nem érkezett meg.

Végül az orvos is odaért, addigra már a mentők is a helyszínen voltak, és éppen újraélesztették a beteget. Az ügyeletes orvos néhány percig figyelte őket, elvégzett néhány vizsgálatot, majd megállapította a halál beálltát. A bíróság szerint gondatlan volt, mert akkor még nem szabadott volna leállítania az újraélesztést. Az agyhalál beálltának megállapításához szükséges vizsgálatokat ugyanis nem végezte el. A mentőktől sem kérdezte meg, hogy mióta próbálják újraéleszteni a férfit.

A szakmai előírások szerint az újraélesztést a keringés és a légzés összeomlása után legalább 15-20, indokolt esetben 30-40 percig kell folytatni, mondta a csütörtöki tárgyaláson Farkasné Diós Mária bíró.

A bíróság ezért első fokon 300 ezer forint pénzbírsággal sújtotta az orvost, akinek a 600 ezer forint bűnügyi költséget is meg kell térítenie. Az ítélethirdetés után az orvos nem akart nyilatkozni, korábban viszont azt mondta, hogy már semmit sem tehetett a betegért, mert későn ért ki, és addigra már beállt a klinikai halál.

Az orvos egyébként több mint egy órával az első riasztás után ért a helyszínre, mert az azóta már elhunyt asszisztense késve szólt neki az esetről. A beteg gyors lefolyású vírus, vagy baktérium-fertőzés miatt halt meg, megállt a szíve.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, az orvos és ügyvédje felmentésért fellebbez, úgyhogy a per a Vas Megyei Bíróságon folytatódik majd.