Karanténba zárják a gyerekeket Ausztráliában

2009. június 4., csütörtök 08:27

Csütörtökön több ausztrál szövetségi államban is elrendelték a hatóságok, hogy egyhetes karanténba zárják azokat a gyerekeket, akik Victoria államból érkeznek, illetve olyan területről, ahol megbetegedéseket regisztráltak. A lépést azzal indokolták, hogy egyre gyorsabban terjed az országban az új influenza. Ausztráliában már 634 beteget regisztráltak. Két héttel ezelőtt pedig csupán még egyetlen betegről tudtak.

Elsőként Tasmánia rendelte el a karantén bevezetését, majd Queensland, Új-Dél-Wales, és Dél-Ausztrália csatlakozott a kezdeményezéshez. Ennek értelmében minden, Victoriából érkező gyerekre karantén vár, függetlenül attól, hogy mutatkoznak-e rajta az influenza tünetei vagy sem. Ausztráliában elsősorban az iskolákban terjed a vírus.

Az intézkedést Victoria állam egészségügyi minisztere erősen bírálta. Daniel Andrews szerint a lépés teljesen értelmetlen, és úgy vélte: nagyon hamar kiderül, hogy ennek ellenére emelkedni fog a fertőzések száma a többi államban is.

Az új influenza áprilisban jelent meg Mexikóban. Azóta 66 országban mutatták ki az új influenzavírust, és csaknem 20 ezren betegedtek meg a kórban.

Kapcsolódó anyagok:

H1N1: Amerika után már Ausztráliában a legtöbb fertőzés - 2009.06.02.
Csaknem ötszázan betegedtek meg eddig Ausztráliában. Nicaraguában is megjelent az új influenzavírus.
Amerikában már tízezren kapták el a H1N1-et - 2009.06.02.
Világszerte 17 500 ember kapta meg az új vírust, és 99-en haltak meg.
Afrikát is elérte a H1N1 - 2009.06.02.
Egy 12 éves egyiptomi-amerikai kislány szervezetében mutatták ki az új vírust.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!