Bulvár

Égő fáklyákat hajítottak egy melegbárba

2009. június 26., péntek 14:38 | Frissítve: 2009. június 26.

Kövekkel, botokkal, baseballütőkkel és égő fáklyákkal felszerelkezett álarcosok támadtak csütörtök este a szlovén főváros központjában az Open nevű melegbárra. Súlyosan bántalmaztak egy ismert melegjogi aktivistát. A rádiós újságíróként dolgozó aktivistát, Mitja Blazicot több súlyos sérüléssel szállították kórházba: a fején komoly vágások vannak, és megégett a nyaka, amikor megütötték egy fákláyval.

A nyolc férfi miközben égő fáklyákat hajított a bárba, homofób jelszavakat kiabált - mondta egy írónő, aki szemtanúja volt az esetnek. A szórakozóhelyen éppen felolvasóestet tartottak, amikor a támadás történt.

Az eset a "Meleg büszkeség hetén" történt, két nappal a rendezvénysorozatot záró szombati ljubljanai melegfelvonulás előtt. Mitja Blazic azt üzente, az efféle gyáva támadások nem félemlítik meg a homoszexuálisok mozgalmát.

A melegek integrációjáért küzdő szervezet elnöke, Mitja Blazic épp a napokban találkozott a szlovén belügyminiszterrel, aki megígérte, hogy a rendőrség mindent megtesz majd, hogy a melegfesztivált békében megtarthassák.

A helyi sajtó felidézte, hogy tavaly öt erőszakos esetről érkezett bejelentés Szlovéniában a melegparádé ideje alatt.

Bookline

  • Hannahanna méhei
    Leslie L. Lawrence: Hannahanna méhei Ár: 1499 Ft
  • A viskó
    Young, William P.: A viskó Ár: 2250 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 1913 Ft
  • A burok
    Meyer, Stephenie: A burok Ár: 3480 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2958 Ft
  • Vásáry André
    Vásáry André: Vásáry André Ár: 4290 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 4076 Ft

C-travel ajánlatok

  • Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban!
    Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban! Ha nem hiszi, nézze meg saját szemével! Válassza ki utazását ajánlataink közül!
  • Tavaszi zsongás Fenyőharaszton
    Tavaszi zsongás Fenyőharaszton Foglaljon most, és élvezze Ön is a természet ébredését, a tavasz gyönyörű dallamos hangjait, a várva-várt napsütés jótékony sugarait egy klasszicista Kastélyszállóban megszállva!
  • Húsvét Balatonszemesen
    Húsvét Balatonszemesen töltse nálunk családjával a húsvéti ünnepeket! A felnőtteket wellness részlegünkön a teljes feltöltődés várja. A gyermekeket tojásfestés, vidám tojáskeresés mellett változatos animációs programok várják.
hirdetés