Elromlott a Nemzetközi Űrállomás fő WC-je

2009.07.19. 23:00
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) asztronautái vasárnap egy berendezés felszerelésén dolgoztak robotkarok segítségével, ám a pihenőidőt a mellékhelyiségek előtti sorbaállással töltötték.

Az űrállomáson jelenleg rekordszámú, tizenhárom űrhajós tartózkodik, és elromlott a fő mellékhelyiség, amit többszöri kísérletre sem sikerült megjavítani. Az asztronautáknak így az ISS orosz részlegében lévő tartalék mosdót, illetve az Endeavour űrrepülőgép mellékhelyiségét kell használniuk.

000T TRWas2466549

A NASA azonban korlátozta az űrsikló mosdóinak használatát, mivel az űrállomáson nem tudják a szennyvizet a fedélzeten kívülre juttatni, mint repülés közben, a szennyvíz ugyanis akadályozná a Kibo laboratórium most felszerelt új platformján végzendő tudományos kísérleteket.

Brian Smith repülési igazgató elmondta: egyelőre nem súlyos a helyzet, de ha hat napon belül nem tudják a mosdót megjavítani, komoly gond lehet.

A houstoni és a moszkvai repülésirányító központban a szakemberek sürgős tanácskozást tartanak a probléma megoldására. A több millió dollár értékű, orosz gyártmányú mosdót tavaly novemberben szállította az egyik űrsikló az ISS-re.