Ophélie apja újabb nyomról és gyilkosságról beszél

2009. július 21., kedd 08:10

A decemberben Budapesten eltűnt francia diáklány édesapja szerint a lánya biztosan nem úgy halt meg, ahogy ezt a magyar rendőrség korábban állította. A Bors és a Blikk azt írják, hogy a francia boncolás szerint nem volt sok alkohol a lány vérében, vagyis nem szórakozásból hazamenet esett át a Lánchíd korlátján.

A Bors és a Blikk cikkei szerint továbbra is úgy véli Francis Bretnacher, hogy tavaly decemberben nem úgy halt meg a lánya Budapesten, ahogy azt a magyar hatóságok megpróbálták beállítani. Továbbra is úgy gondolja, hogy a lány gyilkosság áldozata lett.

Ophélie Bretnacher 2008 december 4-én hajnalban tűnt el a Lánchídon. Egy VII. kerületi szórakozóhelyről gyalogolt hazafelé, amikor egyszeriben nyoma veszett. A lány holttestét két hónap múlva Csepelnél találták meg a Dunában. A rendőrség eddigi álláspontja szerint még 4-én hajnalban, a Lánchídról eshetett a Dunába, és külső erőszaknak semmilyen nyomát sem találták.

ophelelie


A lány apja azonban azt állítja, hogy a lány holttestének franciaországi boncolásakor kiderült, hogy csak 1 ezrelék alkohol volt a lány vérében a halálakor. A lánnyal eltűnése előtt együtt bulizó barátai viszont azt mondták, hogy hét felest és hét sört fogyasztott Ophélia. Ez azt jelentheti, hogy a lány csak 10 órával eltűnése után halhatott meg.

A Bors úgy tudja, hogy a magyar nyomozók kiegészítő igazságügyi szakértői véleményt kértek a lány szervezetében talált alkoholkoncentráció kiértékelésére. Ophélia apja szerint a magyarok most újult erővel nyomoznak. A Fővárosi Főügyészség szóvivője azt mondta, hogy a franciaországi eredmények még nem érkeztek meg Budapestre, de várják azokat. A Blikknek a BRFK szóvivője csak annyit erősített meg, hogy a nyomozás még tart, és több szakértői véleményre is várnak a rendőrök.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Ophélie-ügy: elkészült a DNS-vizsgálat - 2009.02.16.
Minden kétséget kizárólag a francia diáklány holttestét találták meg a Dunában, közölte a rendőrség.
Francia rendőrök keresik Ophelie nyomait Budapesten - 2009.01.28.
Azoknak a tanúvallomásait akarják kivizsgálni, akik azt mondták, látták januárban az eltűnt diáklányt.
Több ezren keresik a Pesten eltűnt francia lányt - 2008.12.10.
Majdnem egy hete nem ad magáról életjelt Ophelie Bretnacher, a Budapesten eltűnt egyetemista. A rendőrök egyelőre nem gyanakodnak bűncselekményre.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!