Zavarná a lovakat Madonna

Lapszemle

2009. július 25., szombat 08:25 |

A Kincsem Park helyett a Népstadion lehet az augusztusi Madonna-koncert helyszíne. Az istállótulajdonosok féltik a pályát és a lovaikat.

Egyelőre nem tudni biztosan, hol tartják meg Madonna augusztus 22-i magyarországi koncertjét, amelynek eredetileg a Kincsem Park adott volna otthont - írta a szombati Bors.

A lap úgy tudja, hogy az énekesnőnek mennie kell a Kincsem Parkból, de ennek oka – mint írják – egyelőre titok. Bár az érintettek egyelőre nem bocsátottak ki hivatalos nyilatkozatot, nem cáfolták a bulvárlap értesülését.

Valóban folynak tárgyalások a helyszínről, de jövő hét közepéig nem mondhatok semmi biztosat – nyilatkozta a Kincsem Park ügyvezető igazgatója, Vajtó Lajos. A koncertet szervező Live Nation Hungary nem erősítette meg a híreket, ám mivel megbeszéléseket folytatnak a Budapesti Olimpiai Központtal, nem kizárt, hogy a Puskás Ferenc Stadion lesz a koncert helyszíne.

"A tapogatózó beszélgetéseken már túl vagyunk, konkrét kérdésekről tárgyalunk a koncert szervezőivel. Jó úton haladunk" – mondta a központ vezetője, Kis György a lapnak.

A Bors értesülése szerint a Kincsem Park istállótulajdonosai örülnének, ha valóban meghiúsulna a koncert a parkban. Az egyik neve elhallgatását kérő istállótulajdonos szerint ha már egyszer nagy nehezen felépült egy versenypálya, abban nagy kárt okozott volna, "ha a szezon közepén széttúrják", arról nem is beszélve, hogy a lovaikat is megviselte volna a hangos zene.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Munkásokat temetett maga alá a Madonna-koncert épülő színpada - 2009.07.16.
Egy ember meghalt, hatan megsérültek. A turné marseille-i koncertjét lefújták.
Madonna ellen tiltakoznak a lengyel katolikusok - 2009.07.15.
A lengyel papoknak nem tetszik, hogy a kabbalista énekesnő Nagyboldogasszony napján adja koncertjét.
Madonna káromkodása kiakasztotta az oroszokat - 2009.07.08.
Az oroszok szerint Madonna Sticky & Sweet turnéját reklámozó szövege túl durva, az énekesnő ugyanis azt állapítja meg az oroszokról, hogy „kibaszottul nagyszerűek".

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!