Nyomoznak a kerékpáros halála miatt
Nyomozást rendeltek el a szentesi rendőrök a 451-esen számú főút Tisza-hídján bekövetkezett halálos baleset ügyében.
Egy harminckét éves szentesi fiatalember kerékpáron Csongrád felől Szentes irányába haladt a hídon, amit éppen felújítanak. Az egyik forgalmi sávot lezárták, az aszfaltot felmarták, a váltakozó forgalmat jelzőlámpa irányítja. A felmart útszakaszt csupán jelzőtáblák jelzik, illetve a két forgalmi sáv között jelenleg csaknem 25 centiméteres szintkülönbség van, mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A kerékpáros ismeretlen okból letért a forgalmi sávból a munkaterületre, és ott haladt tovább Szentes irányába. A híd szentesi hídfőjénél kiástak egy másfél méter mély munkagödröt, de nem jelölték meg és nem kerítették el. Az adott útszakaszon közvilágítás nincs, így a kerékpáros valószínűleg késve látta meg a gödröt.
A férfi az esés következtében olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy a helyszínre érkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.
A Szentesi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt - tette hozzá a hadnagy.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.