Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Újságírókat fenyegettek a zaklatott romák

MTI/Index
2009.08.03. 20:38 Módosítva: 2009-08-04 11:59:10
Kapával támadtak Kislétán az ott forgató újságírókra a helyi romák – olvasható a HírTV honlapján. A rendőrség közlése szerint senkit nem bántalmaztak a helyiek. Az Index helyszíni tudósítója szerint a felzaklatott cigányok sokszor kérték a kamerásokat, hogy ne zavarják őket a gyászban, de erre több stáb, és leginkább a HírTV nem volt tekintettel. Az MTV Roma Magazinjának szerkesztője elismerte, hogy inzultálták.

A HírTV honlapjának egyik cikke szerint az ő stábjukat is halálosan megfenyegették a reggeli gyilkosság helyszínén, kollégáik rendőri kísérettel hagyták el a települést.

Az MTI tudósítójának helyszíni tapasztalata szerint miután a rendőrség feloldotta az utca két végén emelt kordont, az újságírók és a helybeliek is a ház elé vonultak. A gyászoló családtagok közül néhányan megpróbálták a sajtó képviselőit távolabb terelni a háztól, eközben hangosan szidták őket.

Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője megerősítette: nem történt bántalmazás, mindössze szóban inzultálták az utcabeliek az újságírókat.

A Magyar Televízió hétfő esti Híradója arról számolt be, hogy "elüldözték a faluból" az ott forgató tévéstábokat, ezért az élő műsorba a település határából jelentkeztek be. A riporter közlése szerint a romák az MTV Roma Magazinjának szerkesztőjét is bántalmazták.

Joka Daróczi János, a Roma Magazin szerkesztője megerősítette, hogy inzultálták, de mint fogalmazott, megérti az indulatokat, és nem a romákra, a szituációra haragszik.

"Megértem, hogy mi zajlik a családban és a település lakosságában" - fogalmazott a televíziós újságíró, és az atrocitásért a médiát hibáztatja, mert véleménye szerint "mindenkit egy kalap alá véve" kezelte az ügyet.
Közlése szerint a korábban még békésnek mondható emberek körében akkor csaptak fel az indulatok és elégelték meg az újságírók jelenlétét, amikor a HírTV riportere élő bejelentkezésében szerelemféltésről beszélt. A televízió adásának 13 órai élő bejelentkezésében azonban a szerkesztőség tájékoztatása szerint a riporter a helyiekre hivatkozva pont arról beszélt, hogy nem valószínű a féltékenységi motívum.

Az Index 12 óra után Kislétára érkező stábja úgy találta, hogy a gyikosság miatt felzaklatott romák a reggel óta tartó intenzív médiafigyelem miatt eleve ingerültek voltak, és többen is attól tartottak, hogy ha a tévében felismerhetők lesznek, a támadók visszatérnek bosszút állni. Ez a helyzet minden fotós és operatőr munkáját megnehezítette.

A HírTV élő adását figyelő családtagok különösen a hírtelevízió stábjára nehezteltek, mivel elégedetlenek voltak a közvetítés hangnemével, és őket találták a legtolakodóbbnak. A HírTV stábja a nagy közvetítőkocsival közvetlenül a lánya és unokája miatt magán kívül lévő nagymama háza elé parkolt, a kertajtó előtt pedig a tudósítónő azzal védekezett a stáb távozását követelő családtagoknak, hogy közterületen tartózkodik, onnan nem küldhetik őt el.

Végül odébb parkoltak, ám a stáb maradt. Közben a rendőrök befejezték a helyszínelést, és az áldozat háza megközelíthetővé vált. A nagymama nem szerette volna, ha a még vértócsás házba bárki bemegy, és a romák egy idő utána a külső fotózást is megelégelték. Az újságírók többsége ekkor távozott, de volt aki még ekkor is kitartott. Az addig csak kiabáló családtagok ekkor veszítették el végleg a türelmüket, és kapákkal indultak meg; a HírTV maradék stábját a rendőrök vittek vissza a kocsijukhoz.

A Szabolcs megyei Kislétán hétfő hajnalban támadtak rá fegyverrel ismeretlenek saját otthonukban anyára és lányára. A 45 éves édesanya a helyszínen meghalt, 13 éves lánya súlyos, lőtt sérülésekkel került kórházba. A bűncselekmény áldozatát az Országos Cigány Önkormányzat saját halottjának tekinti. A Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) az újabb támadással együtt már nyolc bűncselekmény ügyében nyomoz. Az országos rendőrfőkapitány hétfőn 100 millió forintra emelte a nyomravezetői díjat a romák elleni támadások ügyében.