Jól illik a romák elleni támadások gyanúsítottjaira a rendőrségi profil

2009.08.25. 12:12 Módosítva: 2009.08.25. 12:12
Az ügyvédektől származó információk szerint a romák elleni támadások pénteken elfogott elkövetői közül ketten, a K. testvérpár vett részt az összes támadásban, a másik két gyanúsítottat csak egy-egy ügyben gyanúsítják. Ennek ellentmondanak a további értesülések. Az mindenesetre biztos, hogy a gyanúsítottakra jól illik a rendőrség utolsó leírása a feltételezett elkövetőkről.

Szeptember 23-ig előzetes letartóztatásban lesz a romák ellen elkövetett támadások négy gyanúsítottja, döntött vasárnap a Pest Megyei Bíróság. Sajtóhírek szerint a négy gyanúsított közül a testvérpárt, K. Árpádot és Istvánt gyanúsítják azzal, hogy valamennyi támadásban részt vettek, P. Zsolt és Cs. István esetében K. Árpád védője, Ruzsbaczy Nóra szerint csak egy-egy támadás kapcsán merült fel a gyanú.

Ennek némileg ellentmond, hogy a Magyar Nemzet értesülései szerint Cs.-t, aki Koszovóban hivatásos katonaként szolgált, gyilkossággal és több emberen elkövetett gyilkossági kísérlettel vádolják. A hírek szerint Cs. a 2009. április 22-i tiszalöki támadásban vett részt, amelyben Kóka Jenő vesztette életét. Annak a támadásnak más célpontja nem volt, azaz Cs. minden bizonnyal más támadásban is részt vett.

P. Zsoltot az első, 2008. július 21-én Galgagyörkön elkövetett, emberéletet még nem követelő támadásban való részvétellel gyanúsítják. Védője, Lőrincz Márton szerint ügyfele tagadja a bűnösségét, vallomást nem tett, kihallgatásán csak magáról beszélt általánosságokat.

Tavaly július óta nyolc - más számítások szerint kilenc - támadást követtek el romák terhére. A kilencedik támadást tavaly év végén Tarnabodon követték el, ám ez gyaníthatóan nem része a sorozatnak. A támadás gyanúsítottjait, három roma fiatalt már tavaly elfogták. (A rendőrség keddi, cikkünk megírása után tartott sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint az elkövetés helyszíne és módja alapján a tarnabodi támadás is beillik a sorozatba, a tavaly letartóztatott roma fiatalokat 20009. augusztus 25-én a rendőrség kezdeményezésére szabadon bocsájtották, mivel semmilyen kapcsolat nem mutatható ki köztük és a gyilkosságsorozat feltételezett elkövetői között. A rendőrség keddi sajtótájékoztatójáról bővebben itt olvashat>>.)

Galgagyörk, 2008. július 21.

Romák házaira lövöldöztek Galgagyörkön

Az első támadás a már említett galgagyörki volt. Akkor három, romák lakta családi házra lőttek rá. A lövedékek az ablakon keresztül a házak belsejében a falba fúródtak. Személyi sérülés nem történt. A rendőrség és az ügyvédek által elmondottak szerint ebben a támadásban K. Árpád és István, valamint P. Zsolt vehetett részt.

Piricse, 2008. augusztus 8.

Molotov-koktélok és lövések Piricsén
Molotov-koktélok és lövések Piricsén

Két és fél héttel később a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén Molotov-koktélokat dobtak két, romák lakta házra. Az egyik lángoló épületből kimenekülő középkorú roma nőt lábon lőtték. A támadásban K. Árpád és István vehetett részt.

Nyíradony-Tamásipuszta, 2008. szeptember 5.

Alig egy hónappal később a hajdúsági Nyíradony-Tamásipusztán lőttek rá egy romák lakta családi házra. Személyi sérülés nem történt. K. Árpád és István lehettek a támadók.

Nagycsécs, 2008. november 3.

Az Index helyszíni képei Fotó: Barakonyi Szabolcs

Két hónappal a harmadik támadás után a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nagycsécsen követték el az első gyilkosságot a támadók. Molotov-koktélt dobtak és rálőttek két, egymással szemben lévő családi házra. A támadásban egy 43 éves roma férfi és egy 40 éves roma nő életét vesztette. A támadásban K. Árpád és István vehetett részt, bár valószínűsíthető, hogy a másik két gyanúsított is érintett, hiszen a rendőrség feltevése szerint az első gyilkosság után bomolhatott meg a csoport egysége, az elkövetők némelyike feltételezhetően megrettent a gyilkosságtól.

Alsózsolca, 2008. december 15.

Lövöldözés Alsózsolcán
Lövöldözés Alsózsolcán

Az első gyilkosságot követően már egyértelmű volt, hogy a támadók ölni akarnak. Másfél hónappal a nagycsécsi kettős emberölés után Alsószolca romatelepén nappal lőttek rá egy, az udvarán fát vágó 19 éves roma férfira, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett, a golyó feleségét is súrolta. A feltételezett elkövetők K. Árpád és István.

Tatárszentgyörgy, 2009. február 23.

Két és fél hónappal ezután követték el a legnagyobb visszhangot kiváltó támadást Tatárszentgyörgyön. A cigánysor végén Molotov-koktélt dobtak egy házra, majd tüzet nyitottak a lángokból kimenekülő négyfős családra. A támadásban Csorba Róbert és ötéves fia életét vesztette. Feltehetően K. Árpád és István voltak a támadók. A rendőrség ezután kezdett egyértelműen sorozattámadásról beszélni. Nyomravezetői díjat ajánlottak fel, a nyomozást a Nemzeti Nyomozóiroda vette át, és egyesítették az ügyet a korábbi támadásokkal.

Tiszalök, 2009. április 22.

Két hónappal később Tiszalökön este lőtték agyon a házából kilépő, munkába igyekvő Kóka Jenőt. K.-ék mellett Cs. István is részt vehetett a támadásban. Cs.-t a gyilkosság mellett gyilkossági kísérletekkel is vádolják, azaz feltételezhetően más támadásokban is szerepet játszott. A nyomozókat ezután már az FBI szakértői is segítették. Az amerikai profilalkotók azon véleményüknek adtak hangot, hogy az Egyesült Államokban az ilyen jellegű támadásokat azonos népcsoportból származó elkövetők követik el. Több magyar kriminológus is hasonló véleményt fogalmazott meg, a jobboldali sajtóban népszerű lett a felvetés, hogy a gyilkosságokat valójában romák követik el.

Kisléta, 2009. augusztus 3.

Az utolsó támadást több mint három hónappal később követték el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kislétán. Ismét a cigánysoron támadtak egy ház ablakán belőve agyonlőttek egy 43 éves roma asszonyt, 13 éves lányát pedig súlyosan megsebesítették.

Összeállt a kép

Ekkor a rendőrség rekordösszegű, százmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel. A rendőrségi profilalkotók ekkor már úgy gondolták, hogy az elkövetők között családi kötelék lehet. Négyfőcs csoportra gyanakodtak, akik között képzett katona is lehet. A gyanúsítottak négyen vannak, Cs. István Koszovót is megjárt veterán hivatásos katona.

K. István már korábban is gyanúba került szélsőjobboldali támadás ügyében, egy ideig őt gyanúsították a debreceni zsinagóga elleni 1995-ben elkövetett Molotov-koktélos támadással, de az eljárást végül megszüntették. Egy debreceni klubban dolgozott biztonsági őrként, karjára horogkereszt van tetoválva. Testvére, Árpád a Replika nevű metálzenekar alapító dobosa volt, de 1998-ban kilépett a bandából, amely letartóztatása után közleményben határolódott el tőle.

Teherautónyi bizonyíték

A négy gyanúsítottat péntekre virradó éjszaka fogták el Debrecenben, egy ideje már megfigyelték őket. Letartóztatásukkor elfogták Ny. Évát is, ám őt végül csak tanúként hallgatták ki. A rendőrök az MTI jelentése szerint egy teljes teherautónyi bizonyítékot, köztük fegyvereket foglaltak le a gyanúsítottak elfogási helyén, a debreceni Perényi 1. klubban, illetve a gyanúsítottak lakóhelyén. Bár a rendőrség nem részletezte, állításuk szerint a tárgyi bizonyítékok mellett DNS-minták is igazolják a gyanút. A gyanúsítottak ügyvédei azonban egyelőre nem ismerhették meg a bizonyítékokat, állításuk szerint a gyanúsítottak előzetes letartóztatását elrendelő bíróság sem a bizonyítékok, hanem a gyanú súlya alapján döntött.

A rendőrség kedden tart sajtótájékoztatót az ügyben, a nyomozást folytató Nemzeti Nyomozóiroda szóvivői nem vették fel telefonjukat, amikor hívtuk őket. P. Zsolt ügyvédjével, Lőrincz Mártonnal sem sikerült beszélnünk, mivel délelőtt tárgyalása van.