Árpád
3 °C
12 °C

Még három emberre vadászik a rendőrség

2009.08.25. 07:52
Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda ma nyilvánosságra hozza a romák elleni támadások gyanúsítottainak elfogásakor készült videófelvételt. Emellett több apró részlet és nyomozati információ is kiderülhet a hat halálos áldozatot követelő támadássorozat felderítéséről.

A rendőrség még legalább három, már azonosított embert keres a romák elleni gyilkosságsorozattal kapcsolatban, értesült a keddi Népszabadság. Az országos rendőrfőkapitány a lapnak ugyan nem kívánta kommentálni ezt az értesülését, de azt elmondta, hogy "ne gondolják azok, akiknek bármi közük volt is ehhez a gyalázatos bűntetthez, hogy ezzel vége". A rendőrség már korábban is úgy nyilatkozott, hogy a gyanúsítottak köre még bővülhet.

A rendőrség egyelőre nem kívánt beszámolni arról, hogy melyik Nógrád megyei településen készültek újabb támadásra a romák ellen. Az egyik gyanúsítottról, Cs. Istvánról közben kiderült, hogy Csontrabló néven több internetes fórumon is a romák kiirtásáról írt.

A rendőrség a Magyar Nemzet érdeklődésére cáfolta azt a hétfői lapértesülést, amely szerint egy védett tanú vallomása alapján jutottak a gyanúsítottak nyomára.

Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Nyomozó Iroda kedd délelőttre ígért tájékoztatást a nyomozás részleteiről. A mai rendőrségi sajtótájékoztatón a romák elleni támadások gyanúsítottainak elfogásakor készült videófelvétel nyilvánosságra kerülése mellett több apró részlet és nyomozati információ is kiderülhet a hat halálos áldozatot követelő támadássorozat felderítéséről.

A 28 és 42 év közötti, Hajdú-Bihar megyében élő, kilenc fegyveres és Molotov-koktélos, hat halálos áldozatot követelő támadással meggyanúsított négy férfit péntekre virradóra Debrecenben fogták el a rendőrök.

A debreceni Perényi 1. sörözőből és a fölötte lévő Karaoke bárból, valamint egy Bethlen utcai lakásból a rendőrök összesen hat embert állítottak elő. A nyomozók szerint közülük négyen, a 30 éves P. Zs, a 42 éves K. Árpád, testvére K.I és a korábban szerződéses katonaként Koszovóban is szolgált Cs. István követhette el a romák elleni támadásokat.

A Budakörnyéki Bíróság vasárnap 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a négy gyanúsítottat. A Pest megyei főügyész hétfőn azt közölte: a Legfőbb Ügyészség a Pest Megyei Főügyészséget jelölte ki a nyomozás felügyeletére, így ez a szerv hivatott áttanulmányozni a romákat ért támadássorozat felderítése közben összegyűlt temérdek iratanyagot is.

A négy férfi mindegyike tagadta a bűncselekmények elkövetését. Bencze József országos rendőrfőkapitány az elfogás napján tartott sajtótájékoztatóján közölte: a házkutatások során lefoglalt bizonyítékok és a korábbi támadások során begyűjtött adatok alapján megalapozottan gyanúsíthatók az elfogott férfiak a bűncselekmény elkövetésével.