Egy volt katonai lőtér égett le Hortobágyon

2009.08.30. 20:11 Módosítva: 2009.08.30. 22:45

Egy volt katonai lőtér területe égett le a Hortobágyon Mihályfalva-Borzospuszta körzetében vasárnap estére csaknem 500-600 hektáron, közölte a megyei katasztrófavédelem ügyeletese vasárnap. A lángok lakott területet továbbra sem veszélyeztetnek, közölte a megyei katasztrófavédelem ügyeletese vasárnap.

Elmondta, hogy a lángok megfékezésére Debrecenből, Hajdúszoboszlóról, Püspökladányból és Karcagról rendelték ki a tűzoltóság embereit. A délután még 3-as, kiemelt riasztási szintet mostanra 4-es fokozatúra emelték, és ezzel együtt újabb tűzoltókat vezényeltek a helyszínre. Összesen már csaknem 40-en dolgoznak az oltáson, ismertette.

A tűz délután szalmabálákat és egy nádast veszélyeztetett. A nádast sikerült megmenteni és a körbálákat is biztonságba helyezték. Egyéb anyagi kárról eddig nem érkezett jelentés, az oltás jelenleg is folyamatban van, tette hozzá.

Az ügyeletes közlése szerint jelenleg egy volt katonai lőtéren van tűz, ahol annak robbanás veszélyessége miatt nem oltanak, hanem hagyják leégni a növényzetet a terület határáiig.