Szökőárriadó volt Jáva szigetén
Legalább 7-es erősségű földrengés rázta meg Indonéziát, Jakartában sokan az utcára szaladtak. Eddig tizennégy halottról és több tucat sérültről tudni.
Nagy erejű földrengés történt szerdán az indonéziai Jáva sziget déli partvidékénél. Legalább tizennéggyen meghaltak, sokan megsérültek. A hatóságok szökőárriadót rendeltek el, amit nem sokkal később lefújtak.
Az amerikai földtani intézet első becslésében 7,4 erősségűre tette a földrengést, majd 7-es fokozatra módosította az adatot. Az indonéziai szeizmológiai intézet 7,3-as fokozatot mért. A földmozgás központja a nyugat-jávai Tasikmalaya városától 142 kilométerrel délnyugatra volt, közel 50 kilométer mélységben.
Károkról érkeztek hírek az epicentrum közelében fekvő Tasikmalayából, illetve a közeli nagyvárosból, Bandungból. Az egészségügyi minisztérium válságközpontjának illetékese, Rustam Pakaya szerint úgy tűnik, hogy Tasikmalaya egyike a leginkább érintett városoknak, ott több tucat ház dőlt össze. Az egészségügyi minisztérium orvoscsapatokat küld a helyszínre.
Az epicentrumhoz legközelebb fekvő, Nyugat- és Közép-Jáván működő erőművek, olaj- és gáz-, illetve acél- és bányaipari vállalatok nem szenvedtek károkat.
A csendes-óceáni cunami-előrejelző központ az epicentrumtól néhány száz kilométeres térségre vonatkozó, lokális szökőárriadót rendelt el, de fél órával később lefújták a figyelmeztetést. Az indonéziai szeizmológiai intézet szerint a nyugat-jávai Pelabuhan Ratu térségében kismértékben megemelkedett a tenger szintje, ami arra utal, hogy kisebb cunamit okozott a földrengés.
Jakartai lakosok szerint a fővárosban kilengtek az épületek, az emberek pánikszerűen menekültek az utcára az irodákból. Egy helyi lakos szerint az épületek először tíz másodpercen át remegtek, majd kis szünet után ismét kilengtek.
A tektonikus törésvonalak mentén fekvő Indonéziában gyakoriak a földrengések. Öt évvel ezelőtt, 2004 decemberében pusztító szökőárat indított útjára egy nagy erejű földrengés Indonézia nyugati partjainál. A cunami közel 230 ezer ember életét oltotta ki az Indiai-óceán térségében.



