Bulvár

Előzetesben a mátészalkai kamaszlány gyilkosai

2009. október 7., szerda 12:18 | Frissítve: 2009. október 7.

Egy három évvel ezelőtt történt gyilkosság nyomozását zárta le a napokban a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A nyomozók négy férfit gyanúsítanak azzal, hogy részt vettek egy 14 éves mátészalkai lány megölésében.

A BRFK tájékoztatása szerint egy kisvárdai férfit és három társát azzal gyanúsítják, hogy előre kitervelten, aljas indokból és különös kegyetlenséggel megöltek egy 14 éves mátészalkai lányt Budapesten, 2006 szeptemberében.

A kisvárdai férfi felbujtására autóval a fővárosba hozták a lányt, a ferencvárosi Duna-parton összeverték, majd a vízbe vonszolták. A gyilkosok baleset látszatát akarták kelteni.

A holttestet a járókelők már a bűncselekmény másnapján megtalálták a XI. kerületi Árasztó utca közelében, a parton. A rendőrök másfél évvel később bukkantak a bűnözők nyomára: egyiküket tavaly április 16-án fogták el, társait két nappal később.

Kiderült, hogy a lánynak azért kellett meghalnia, mert a felbujtó ellen kitartottság miatt indult ügyben terhelő vallomást tehetett volna. A férfi ellen időközben ezt az eljárást megszüntették, de a mostani nyomozásnak köszönhetően azt is folytatni tudják. A felbujtót így kitartottság és kiskorú veszélyeztetésével is gyanúsítják.

A BRFK az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték a Fővárosi Főügyészségnek, a gyanúsítottak előzetes letartóztatásban vannak.

Bookline

  • Ott leszel?
    Guillaume Musso: Ott leszel? Ár: 3499 Ft Internetes kedvezmény: 20% Internetes ár: 2800 Ft
  • New Moon - Újhold
    Meyer, Stephenie: New Moon - Újhold Ár: 3999 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 3400 Ft
  • A burok
    Meyer, Stephenie: A burok Ár: 3480 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2958 Ft
  • Cipity Lőrinc
    Szalóki Ági: Cipity Lőrinc Ár: 4090 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 3886 Ft

OnGo beszámolók

C-travel ajánlatok

  • Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban!
    Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban! Ha nem hiszi, nézze meg saját szemével! Válassza ki utazását ajánlataink közül!
  • Tavaszi zsongás Fenyőharaszton
    Tavaszi zsongás Fenyőharaszton Foglaljon most, és élvezze Ön is a természet ébredését, a tavasz gyönyörű dallamos hangjait, a várva-várt napsütés jótékony sugarait egy klasszicista Kastélyszállóban megszállva!
  • Húsvét Balatonszemesen
    Húsvét Balatonszemesen töltse nálunk családjával a húsvéti ünnepeket! A felnőtteket wellness részlegünkön a teljes feltöltődés várja. A gyermekeket tojásfestés, vidám tojáskeresés mellett változatos animációs programok várják.
hirdetés