Megvertek egy főiskolást, mert a romák utcájába ment

2009.10.07. 20:48 Módosítva: 2009.10.08. 08:40
Közösség tagja elleni erőszakkal, vagyis rasszista bűncselekménnyel gyanúsít a rendőrség öt józsefvárosi romát.

Romák vertek meg szeptember 23-án egy főiskolás fiatalembert Budapesten, a VIII. kerületi Tavaszmező utcában, tudta meg az MTV Híradója. A Budapesti Műszaki Főiskola villamosmérnök hallgatójának többször durván beszóltak, majd amikor el akart menekülni, ütni kezdték. "Hogy mersz bejönni a mi utcánkba?", "Megdöglesz", ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket kiabáltak.

A fiatalember hiába próbált elfutni, tizenöten körbevették, és rátámadtak. Végül a bántalmazottnak sikerült elmenekülnie a támadói elől. A főiskola Tavaszmező utcai kollégiumába rohant be, ahová már nem követték támadói.

A rendőrség öt támadót elfogott a térfigyelő kamerák képei alapján. A négy férfit és egy nőt közösség tagja elleni erőszakkal, vagyis rasszista bűncselekménnyel gyanúsítják. Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az Indexnek elmondta, hogy a támadók "kifejezetten magyar etnikai hovatartozása miatt" bántalmazták a főiskolást.

A bíróság mind az öt - egyébként büntetett előéletű - gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte. A rendőrség feltehetőleg heteken belül lezárja a nyomozást és vádemelési javaslattal adja át az ügyet az ügyészségnek.

Csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak miatt nyolc év fegyházat is kiszabhat a bíróság. Budapesten tavaly egy nyomozás indult rasszista bűncselekmény kapcsán, idén az év első tíz hónapjában már öt, de ez az első eset, amikor a sértett nem valamelyik kisebbséghez tartozott.