Tizenhárom gyilkossággal vádolják a német orvost
A vád szerint 2001 és 2003 között tizenhárom betegét ölte meg egy német doktornő, akinek pere kedden kezdődött Németországban. Fájdalomcsillapítókat adott halálos betegeknek, akiket ezzel meggyilkolt, ő viszont állítja, csak segíteni akart nekik.
Németországban kedden megkezdődött a pere annak a hannoveri orvosnőnek, akit tizenhárom ember meggyilkolásával vádolnak. Az 59 éves Mechthild Bach a vád szerint 2001 és 2003 között erős fájdalomcsillapítókat: morfint és váliumot adott betegeinek, akiket ezzel meggyilkolt.
A nő tagadja az emberölést, és azzal védekezik, hogy az volt a munkája, hogy betegei fájdalmát csökkentse. Szerinte csak segített halálos betegeinek életük utolsó időszakát "méltósággal és a lehető legkevesebb fájdalommal" leélni.
Az ügyre akkor derült fény, amikor az egyik biztosítótársaság 2003-ban nyomozni kezdett a hannoveri kórházban, mert az egyik orvosnak feltűnt hogy túl sok fájdalomcsillapító fogyott. Több holttestet is exhumáltak és vizsgálatok után nyolcrendbeli gyilkossággal vádolták meg Mechthild Bach-ot.
A per egyszer már 2008-ban elkezdődött, de az egyik bíró rosszul lett, ezért nem folytatták. Az ügyészek azóta még öt gyilkossággal bővítették ki a vádat.



