Újabb öt ember kapott gázmérgzést az Alleeban

2009.11.16. 08:26 Módosítva: 2009.11.16. 21:46
Hétfőn délelőtt fél 11 körül újra mentők és tűzoltók vonultak ki az újonnan átadott XI. kerületi Allee üzletházhoz, ahol a vasárnapihoz hasonlóan most is gázmérgezéses eseteket jelentettek. Öten lettek rosszul feltehetően kipufogógáztól. A vasárnapi és hétfői rosszullétek miatt a rendőrség is vizsgálódik, a jegyző szerint nem kell bezárni a bevásárlóközpontot.

A XI. kerületi jegyző szerint egyelőre nincs szükség az Allee bevásárlóközpont vagy annak egy részének bezárására, mondta Zarnóczay Szilvia, a XI. kerületi önkormányzat sajtóreferense hétfőn este. A szakemberek hétfőn folyamatosan mérték a szén-monoxid koncentrációját, de az nulla volt. Kedden további szakhatósági egyeztetések lesznek, tette hozzá.

Akárcsak vasárnap, hétfőn is ugyanaz történt, az épület -2 szintjén lévő élelmiszerüzletben lettek rosszul emberek. Hétfőn az ott dolgozó pénztárosokhoz kellett mentőket hívni, akik órákon keresztül szívták be a kipufogógázt. A tűzoltóság az épület többi részében nem mért a veszélyes gázokból egészségügyi határérték feletti mennyiséget.

A Független Hírügynökség információi szerint hétfőn délután két fiatal lány is mentőt hívott a bevásárlóközpontba, mert úgy érezték, hogy rosszul vannak. A mentők megvizsgálták őket és kiderült, hogy semmi bajuk sincs.

alle

Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője az Indexnek elmondta, hogy a sajtóban elhangzottakkal ellentétben nem szén-monoxid mérgezésről, hanem kipufogógáz-mérgezésről van szó, ez utóbbiban ugyanis nemcsak szén-monoxid, hanem más káros gázok is keverednek. Molnár szerint a tűzoltóság ebben az esetben csak társhatóságként lépnek fel, az ügy inkább a rendőrségre és az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőségre tartozik.

Az üzemeltető szerint nincs összefüggés az esetek között

Az Allee bevásárlóközpont szerint nincs összefüggés több dolgozó hétfői rosszulléte és a vasárnapi magas szén-monoxid-koncentráció között, hétfői közleményükben azt írták, a hatósági mérések nem mutattak ki a szén-monoxidot az épületben.

A cég közleménye idézi Glavatity Gábort, az épületet építő ingatlanfejlesztő cég fejlesztési igazgatóját, akinek tájékoztatása szerint a most ellátottak vérében talált szén-monoxid mértéke messze az 5 százalékos határérték alatt maradt. A ház és a hipermarket szellőzőrendszerei rendeltetésszerűen működnek és működtek korábban is, állítják.

Az Allee bevásárlóközpont üzemeltetője szerint az Interspar áruház szintjén a szellőztetési hibát elhárították, írja közleményében a SPAR Magyarország Kft. Az áruházlánc a levegő szén-monoxid tartalmának mérésére szolgáló eszközöket szerel fel az üzletben a kasszasornál, a gázmérgezés miatt kórházba kerülő dolgozóikat pedig kártalanítják. A SPAR az erkölcsi és anyagi károk miatt a felelősök felé kártérítési igényt nyújt be, áll közleményükben.

Vizsgálódik a rendőrség

Az ügyben hivatalból eljárást indított a XI. kerületi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésért - tájékoztatta Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese a Független Hírügynökséget. A gyanú azonban még nem megalapozott, ezért úgynevezett feljelentés-kiegészítést rendeltek el. Ebben szaktanácsadó bevonásával megvizsgálják, hogy szakszerűen működtek-e a biztonsági berendezések és terhelhet-e valakit személyi felelősség a mérgezések miatt. A vizsgálatok eredményétől függően zárják le, vagy folytatják a nyomozást.

A XI. kerületi jegyző dönthet az Allee bevásárlóközpont esetleges bezárásról, a Független Hírügynökség információi szerint a jegyző jelenleg is tájékozódik az ügyben.

Vasárnap tizenheten kerültek kórházba

Az Erzsébet kórházból azóta hazaengedték az Alle bevásárlóközpontban rosszul lett embereket, akiket vasárnap vittek be szén-monoxid-mérgezés tüneteivel, közölte a kórház toxikológiai osztálya. Vasárnap tizenheten kerültek kórházba a bevásárlóközpontból.

A történteket feltehetően az okozta, hogy nem megfelelően működött a szellőzőrendszer. Azt vizsgálat fogja kideríteni, hogy miért.

Glavatity Gábor, az épületet építő ingatlanfejlesztő cég fejlesztési igazgatója vasárnap azt közölte: az épület szellőzőrendszere a nagy forgalom miatt magas szén-monoxid-telítettséget jelzett, és emiatt az alagsori hipermarket tűzjelző berendezése leállította saját szellőzőrendszerét.

A rendszer újraindításakor került a szokásosnál nagyobb mennyiségű kipufogógáz a levegőbe, de ennek mértéke 8-12 ppm között volt, ami a 30 ppm-es határértéknek csupán egyharmada - mondta az igazgató.